A Pécsi Magyar Királyi Állami Főreáliskola Értesítője az 1889/90. tanévről
Kiss József: Egyszerű geographiai fokhálózatok készítése
— 18 — A térképrajzolás föladata a földfelület (vagy az égboltozat) egy részének ábrázolása. Ha földünk sík volna, úgy annak egy síklapon való ábrázolása semmi nehézséggel nem járna, miután csak az eredetihez hasonló idom rajzolására lennénk utalva; azonban ilynemű előállításról földünknek csak oly kis darabjára nézve lehet szó, melynél a görbület nem jő tekintetbe. Egy jó térképtől megkivántatik, hogy 1) a gömb főkörein mérhető távolságok rajta a kellő arányban meglegyenek, 2) hogy a térbeli idomok hasonló idomok által pótoltassanak és 3) hogy a különböző idomok nagyságában az arányok ne változzanak. Ezen követelmények azonban semmiféle projectió által sem érhetők el teljesen ; de a centrális projectió segélyével mégis — bizonyos föltételek mellett — egyik-másik kívánalomnak közelítőleg megfelelhetünk. Ha a föld- vagy éggömböt tengelyén keresztül menő síkokkal metszük, akkor ezek a gömböt meridián-körökben (délkörök, déllők) metszik, míg a tengelyre merőleges síkokkal való metszések párhuzamos körökben (párkörök) történnek. A legnagyobb párhuzamos kör neve aequator. Ha a 180°-ra beosztott aequator minden pontján keresztül a meridián-köröket s ezeknek pontjain keresztül a párhuzamos köröket megrajzoljuk, akkor a gömböt a körök egész hálójával borítjuk be, melyeknek segélyével egy P pont helyzete a gömbön meghatározható. A P ponton átmenő meridián-kör azon darabja, mely P pont és az aequator között van a P pont szélessége, migaz aequator azon darabja, mely az első meridián és a P ponton átmenő meridián között fekszik, a P pont hosszúsága. A déllők és párhuzamos körök képezik egyúttal a föld- és csillagabroszok legnevezetesebb vonalait. Ámbár földünk nem teljes gömbalaku, mint azt már a 17. század második felében Huygens és Newton kimutatták, mégis mi földünket teljes gömbalakunak tekinthetjük, miután az eltérés oly csekély, hogy ezt rajzainkon figyelembe nem vehetjük. A gömb előállítására szolgálnak : I. A centrális vetítés (perspectiv ábrázolások). Itt fölveszünk egy szilárd C pontot — hol szemünket képzeljük — és ezt az ábrázolandó idom minden egyes pontjával összekötjük, mikor is a vetítő sugaraknak egy fölvett képsíkkal való metszése a keresett képet adja. II. A parallel projectió, ha a fölvett centrum a végtelenben van. III. A kifejthető földieteken való ábrázolás, mikor is a földfölület bizonyos részét egy kifejthető felületre vetítjük és ezen fölületet azután kifejtjük.
