A Pécsi Magyar Királyi Állami Főreáliskola 1888/9. Tanévi Értesítője

Dr. Katona Lajos: Moliére otthon és a társaságban

18

bohóczainak társaságában és Sganarelle jelmezében mutatja. Összevetve már most az eszményítés megengedett határai között hízelgő két olaj- festményt a külső valósághoz hivebben ragaszkodó metszettel, annyit első pillantásra is elmondhatunk, hogy a nagy vigjátékiró arczán a kimagasló szellem és az alkotó értelmi munkásság nemesítő vonásain kívül semmi szép sem található. Rövid nyakán a jókora, kerekarczú fej, erősen kiálló pofacsontjai-, húsos ajkai- és kis szemeivel, de annál nagyobb és vastag orrával, barna arczbőre- és kis fekete bajszával — okvetetlenül alkalmasabbá tették őt a komikus szerepekre, mint a szomorujáték főnséges alakjainak szemléltetésére. Ha ehhez hozzászámítjuk vaskos törzsét és aránytalanul hosszú, vékony lábait, valamint azt a körülményt, hogy kissé az orrán keresztül beszélt s mindinkább fejlődő asthmája következtében hangja gyakran megcsuklott: úgy ellenfeleinek nem kellett épen valami nagyon torzítaniok a valót, midőn őt a tragédia felé sovárgó vonzódásáért nevetségessé tették. De istenem ! Melyik nagy komikus nem szenvedett legalább pályája kezdetén e betegségben?

Szinte tovább foglalkoztunk kelleténél a költő külső megjelenésével. De nem megbocsátható-e, ha — érzéki emberek lévén — a szellemitől el nem választható anyagi rész iránt is érdeklődünk? De hogy ismét odakerüljünk vissza, a honnan elébb kitértünk, ki tudja csak némileg kielégítő magyarázatát adni ama szembeszökő ellenmondásnak, a mely a nőkhöz és különösen nejéhez való viszonyát illetőleg a költő gondolkodása és érzése, meggyőződése és cselekedetei között neki magának is annyira feltűnt, hogy egyik legbizalmasabb barátjával, az epikureus Chapelle-el szemben egyszer e dologról igen jellemző nyilatkozatot is tett. Azt már láttuk az iméntiekből, hogy Moliére azon emberek közé tartozott, a kiket a nők csak hiúságból, vagy érdekből, vagy a mi még fájóbb — önfeláldozásból hitegetnek szerelemmel. Nem képzelhető, hogy az, a ki egyike volt a legélesb szemű emberismerőknek, saját testi-lelki alkatát teljesen félreismerte és igy ne tudta volna, mennyire alkalmatlan egy és csakis egy nőt a házasság nyugodt öblében boldogítani. Ha ennek tudatában mégis megkoczkáztatta a merész lépést, akkor legalább elvárhatnék a férjek és a nők iskolája, a Georges Dandin és annyi más e pontra nézve mély életbölcsességet tartalmazó mű szerzőjétől, hogy ne legyen kénytelen saját vérző szivéből meríteni a keserű igazságokat, a melyeket kárörömmel olvastak vissza irigyei az iró fejére. A ki úgy ismerte magát és a nőket mint Moliére, az csak önmagával ellenmondásban léphetett házasságra, különösen oly nővel, a minő Béjart Armande volt, Madeleine-nak, a költő első kedvesének a házassági szerződés*) hiva*) L. Beffara idézett munkájában. A kérdés tisztázásához v. ö. Lindau Moliére- •életrajzát, továbbá Loiseleur, Les points obscurs de la vie de Moliére. Paris 1877.