A Pécsi Magyar Királyi Állami Főreáliskola 1888/9. Tanévi Értesítője
Dr. Katona Lajos: Moliére otthon és a társaságban
- 15 — kétségbeejtő szaporasággal dobja piaczra az aprópénzért vásárolható műveltség tetszetős alakú, de értéktelen divatczikkeit, — ma kétszeresen óvatosaknak kell lennünk az olcsó felvilágosultság ama részben szánalmas, részben nevetséges tüneteivel szemben, a melyeket a német igen találón »Bildungsphilisterei«-nek nevez, .ló lesz ezek irányában is Moliére-rel tartanunk, a ki a »Tudós nők« egyik legszebb jelenetében elég világosan kimondja, hogy bizonyosfajta műveltségtől minden tisztességes embernek jobban kell irtóznia, mint a jóindulatú őszinte butaságtól. Maradjunk tehát csak továbbra is a mellett, hogy a színház mulatóhely és hogy a színpad bizony síkos talaj, a melyen ugyancsak erős alapon álljon a nőerény, ha nem akar elbukni. Mulatóhely volt a színház még a régi görögöknél s a keresztény középkorban is, virágzása idején; pedig amazoknál ép úgy mint emitt a dráma csakugyan az istentiszteleti szertartásokból s magában a templomban született; a mit a modern színjátékról már csak azért sem lehet állítani, mert téves az a felfogás, hogy az újkor műdrámája mintegy szervesen fejlődött a középkori népies és vallásos színjátékból. A modern színi-költészet az antikhoz való visszatérésnek, tehát a renaissancenak gyümölcse s mint ilyen magán viseli ennek a fönséges és groteszk vonásokban egyaránt bővelkedő fényes korszaknak bélyegét, egyik irói nemzedékről a másikra örökítve át egész napjainkig ama hatalmas szellemi forrongás minden erényét és minden bűnét. S ha az utóbbiakat illetőleg ma jóval elnézőbbek vagyunk is mint a XVI. és XVII. század túlszigorú erkölcsbirái, azért mégsem kell szemet hánynunk ama nagy idők és jeles embereik egyébiránt igen természetes és jellemzésüket lényegesen kiegészítő árnyoldalai előtt. Félretéve tehát minden álszemérmet és savanyúképű puritánságot; nézzünk körül egy kissé abban a társaságban, a melynek a szellemiekben mindjárt elejétől fogva s később az anyagiak dolgában is Moliére volt a vezére. Az 1655. év nyarán a Lyonban időző Béjart-Moliére-féle csapathoz egy vándor-hegedüművész csatlakozott, a burleszk költeményei czimén bizonyos irodalom-történeti nevezetességgel is biró Charles Coypeau, másként Dassouey. Ennek a csavargónak emlékiratai érdekes részleteket nyújtanak a kompánia akkori s a legközelebbi éven át viselt dolgairól.*) A virtuóz épen csúnyául megszorulva s a legnagyobb nyomornak elébe nézve akadt össze a színészekkel, a kiknél a lehető legszívesebb fogadtatásra és hónapokon át tartó vendéglátásra talált. A csapat már nyilván kedvezőbb viszonyok közt volt, a mit különben *) Aventures burlesques de Dassouey . . . Paris 1858. 96 s köv. 11.
