A Pécsi Magyar Királyi Állami Főreáliskola 1888/9. Tanévi Értesítője

Dr. Katona Lajos: Moliére otthon és a társaságban

már abból is következtethetünk, hogy Bejárt Magdolna, akiért Moliére alighanem a színi pályára lépett, 1655 február 18-án már 3200 livresnyi összeget adhat kölcsön egy montléminarti kir. adóhivatalnoknak.*) A társaság pénzét, ügy látszik, még ez idő tájt is a költő ekkor már el- virágzott kedvese kezelte. Dassoucy adatai szerint általán igen vig életet éltek és sűrűn lakmároztak e könnyelmű, de többnyire jószivü emberek, a kikről vendégük mindig mint egy családnak vagyonközösségben élő tagjairól emlékszik. A közösséget e polgári és egyéb előítéletektől meglehetősen szabad körben egyébiránt még másra is át szerették vinni, úgy hogy e részben is az aranykor mesés viszonyait látjuk e csintalan művésznépnél uralkodni; csak az ártatlanság hiányzik ama boldog idők tündérvilágának teljes harmóniájához.

Az utóbb érintett kommunizmus tekintetében a Don Juan szerzője sem lehetett jobb más, hasonló körülmények közt élő emberfiánál. De nem is mulasztották el irigy ei e bűnét s annak búsásan megérdem- lett megtorlását kárörvendőn szemére lobbantam, midőn utóbb szerencsétlenül választott nejével sújtotta őt Nemezise. Annyi kétségtelen, hogy a mig csak lehetett, ő is leszakasztotta minden órának virágát. A hervadó szirén mellett, ki őt a világot jelentő deszkákra csábította, tág szivében elég hely jutott társulata majdnem minden csinosb színésznője számára. Különösen Du Bare és De Brie asszonyokat tüntette ki hosszabb időn át vonzalmával. Az első ugyan eleinte kissé kegyetlen volt iránta ; utóbb azonban szavahihető tanuk bizonysága szerint engedett ridegségéből, — de csak azért, hogy még később hűtlen elpártolásával annál mélyebben sebezze ne csak az embert, hanem a színigazgatót is, midőn Racinetől, a költő hálátlan barátjától megnyeretve, a Moliére csapatával verzsenyző Hőtel de Bourgogne társulatába szegődött. Annál hivebben ragaszkodott hozzá a második helyen említett odaliszk, a kiben még Párisba való visszatérte után is mindig kész vigasztalóra lelt. S itt, szerelemre sovárgó szive gyengeségeinek említésénél önkéntelenül felmerül a kérdés, vájjon minőnek alkotta a természet e nagy szellem porhüvelyét? Ha a legtöbb Moliére-kiadás élén látható arczkép,vagy a Comédie-Frangaise csarnokában felállított Houdon- féle mellszobor és ezen a XVIII. század vége felé megállapított typus számtalan utánzata nyomán akarunk ítélni: akkor azon óhajtásunk, hogy a szép lelket hozzá méltó szép testben lássuk, ki lesz elégítve. Még ennél is jóval tovább mennek az istenítés terén azok a rajongó Moliére- imádók, a kiknek egyikét, Thorét jónak látom e helyen idézni, hogy egy jellemző példában megmutassam, mekkora hóbortosságig fajulhat bizonyos embereknél a nagy szellemek kultusza. Az 1847. évi párisi Salon ismertetésének bevezetésében igy szól az említett műbiráló :- 16 —

!) Soulié, i. h. 49, 254.