A Pécsi Magyar Királyi Állami Főreáliskola 1888/9. Tanévi Értesítője
Dr. Katona Lajos: Moliére otthon és a társaságban
14 — fell ebben, Le Destin, a fiatalabb színész, egy matráczon fekve látható, fején kosárkával, a melynek persze koronát kell ábrázolnia. Könnyű eltalálni, hogy a lapdajátszók egyikének kabátjában pompázó fölség nem más mint Herodes király, a ki épen most riad fel rémítő álmából. La Caverne, a vén banya, a kit előbb a szekér tetején láttunk, felváltva az igéző Mariamne s az ármányos Salome szerepét adja. A tragédia többi tiz szerepe részint törölve van, részint pedig a fönti recept szerint játszódik. Mondanom sem kell, hogy a sokoldalú La Rancune is lopott kabátban díszeleg. De a dicsőség nem tart soká. A lapdázók abbahagyván játékukat, kabátjaikat keresik s csakhamar a kellő helyre vezeti őket gyanújok. Erre éktelen verekedés támad, a melyben Herodes kiráh' karjai hatalmas cséplést visznek végbe. A dulakodás végével megtudjuk, hogy Le Destin, a fiatal szinész, nemes családból való s hogy a társulat egyik színésznője, a szép és erkölcsös Etoile k. a. iránti szerelme sodorta őt e kalandos pályára, — a mi nem volt épen ritka eset még azon időben sem, jóllehet csak 1641-ben, tehát alig tiz évvel a regényünkben történtek előtt, szüntette meg XIII. Lajos egy rendelete, legalább papíron, a színészre súlyosodó b 1 á m e, vagyis nyilvános megvetés, törvényben kimondott becstelenség átkát, a mely egyébiránt a társadalom előítéletében még jó sokáig sújtotta a festett világ lakóit. Francziaországban a forradalommal, nálunk pedig még jóval később ért véget, egyidejűleg a színészetnek szabályosabb mederbe jutásával, az a szánakozó megvetés vagy épen kárhoztató számkivetés, a mely a drámai művészt a vásári bohőczczal egy fokra sülyesztette s mind a kettőt a külső tisztesség jelzékeitől kérlelhetlenül megfosztotta. Sőt ...........de erről jobb hallgatni .... Meg aztán valljuk be mindjárt a zt is, hogy itt, mint majdnem minden vitás kérdésnél, könnyen az egyoldalú felfogás és ennek alapján az elhamarkodott ítélet nagy hibájába eshetnénk, ha nem néznénk kissé annak is utána, vájjon nem volt-e ama hosszú időn át uralkodott makacs társadalmi nézetnek is némi jogosultsága, — s nincs-e bizonyos köröknek a színpad ellen még ma is többé-kevésbbé élesen hangoztatni szokott vádjaiban legalább annyi subjectiv igazság, mint a mennyit az ellenfélen a legjobb akaratú védelem a maga szempontjából e vádakkal szemben felhozhat, s a mennyinél többet, mindnyáján emberek lévén, egymástól nem is kívánhatunk. Túlzók innen is túl is akadnak. A színháznak, mint f ö 1- tétlenül erkölcstelennek elítéléséhez vak elfogultság kell, az igaz; de komolyan számbavehető-e viszont a másik oldal nagyon is buzgó prókátorainak azon állítása, a mely szerint a színház templom és iskola? .... Az efféle tanok ugyanabból a gyárból kerülnek ki, a mely egyes relatív igazságok félreértése és meggondatlan általánosítása alapján sok kelendő sophismát bocsátott már világgá. Manap, midőn e gyár
