A Pécsi Magyar Királyi Állami Főreáliskola 1888/9. Tanévi Értesítője

Dr. Katona Lajos: Moliére otthon és a társaságban

— 12

.sőt egy ótestamentomi nevű asszonyságról is van biztos tudomásunk, a kinél a társaság ruhatárának egy részét volt kénytelen elzálogosítani.

1647- vagy 1648-tól tehát jobbnak látták, a már előbb is megkisérlett alkalmi kirándulások helyett, egészen a vidékre szorítkozni s Parist mindaddig mellőzni, a mig megerősbödve s bizonyos hírnévre szert téve, több kilátással jelenhetnek meg a főváros kényesebb Ízlésű közönsége előtt.

Moliére vándoréveihez érve, ismét megállapodhatunk, hogy egy kissé betekintsünk második otthonába, a szüntelen bolyongó művészsátorba, a melynek festett ponyvái alatt az időközben férfiúvá érett költő és szinész tehetségének szárnyai kinőttek.

Élénk szinekkel ecseteli a XVII. század franczia vándorszínészeinek életét Scarron, XIV. Lajos második nejének, Maintenon asszonynak első férje, a »Roman comique«-ban. E nem kevésbbé mulattató mint a minő tanulságos, — mert a kor viszonyait a helyenkint feltűnő torzítás és túlzás mellett is egészben hiven rajzoló regény első fele 1651-ben jelent meg, tehát épen a Moliére csapatának vándoréveibe esik; sőt állítólag kiválóan e társaság viselt dolgai szolgáltak volna Scarronnak mintául a művében leirt kaczagtatö jelenetek egy részéhez. De ha ezt a puszta hagyomány szavára nem is akarjuk épen elhinni, annyit mindenesetre feltehetünk, hogy a Moliére-ék nomád-élete, legalább elejével, nem sokban különbözött a »Roman comique« hőseinek kalandjaitól. Hiszen Scarron könyvében lapozgatván, akárhány oly jelenettel találkozunk, a melyhez nem kell nagyon messze keresnünk a párhuzamot; megtaláljuk azt a hazánk területén még a közel-multban is dívott vándorszinészélet sok tekintetben egészen analog viszonyai közt. Akik pedig ezeket természetben már nem tanulmányozhatták, meglelhetik a mi éghajlatunk hasolónemű termékeinek hiven megörö- kitett emlékét Vas Gereben-nek a »Nemzet napszámosai« ez. regénye, vagy Déryné fölötte érdekes naplójának egyes lapjain.

Ám hogy Moliére-ünk vidéki kóborlásainak első pár évében kiállott viszontagságai- s tragikomikus küzdelmeiről némi fogalmunk legyen, lássuk Scarron idézett művének mindjárt a legelső fejezetét, a mely Le Mans, egy kis vidéki város felé vezető útjában mutatja be az akkori vándorszinész csapatok egyikét, e száz hozzá hasonló közül jellemző typusként kiválasztott karavánt, illetőleg annak csak portyázásra küldött előhadát. Négy ökör s biztatóul a lassú kérődzők előtt egy nem sokkal gyorsabb gebe húzza a társulatnak egy rozzant szekérre felrakott retyemutyáját, a melynek hegyében ,egy vén boszorkány guggol. A kocsi mellett két férfi gyalogol, kiket öltözetők után vándorczigányok- nak lehetne tartani. Közelebbről az egyik csinos arczú ifjúnak mutatkozik, a mennyire a képén éktelenkedő nagy fekete tapasz vonásait sejteti. Kalap [helyett turbán módjára felcsavart kendő van a fején;