A Pécsi Magyar Királyi Állami Főreáliskola Értesítője az 1884-5-ik tanévről
ö4 A gondolat szárnyra kelvén egyszer, nem tud megpihenni. Olyan az, mint a rohanó ár, mely ha egyszer széttörő a gátat, tovább siet a végtelen síkon és nincsen hatalom, mely azt visszatartsa: „Haut alle grünen Sprossen ab zur Stunde, ßeisst alle Wurzeln aus dem Muttergrunde Und schiesst die Vögel aus den Lüften nieder Wenn ihr das Grünen hasset und die Lieder, Ihr könnt den Drang nicht hemmen und nicht stillen Den unaufhaltsam starken Frühlingswillen.“ Ime, a „skepsis“ költője a — legnagyobb hivő! Avagy lehet-e hitet szebben kifejezni? Hitet az emberiség jövőjében, Istenben, a szabadságban?! — Igen, a költő hitt mindezekben. Hitt egy szebb jövő hajnalában, hitt a természet ezer csodáiban tehát az Istenben, hitt végre az emberiség azon áldásában, mely nélkül csak rabszolgák, helóták serege születik, hitt a szabadságban. Hitt és nem csalódott. Egy uj regg bíbora tekintett el felénk; uj szellem áradoz mindenben, mindenütt; uj kort kezdünk élni. S ki mindezt látnoki ihlettel tudta megjósolni, az csak nagy költő lehetett, ki mint nálunk a nagy próféta meg tudá mondani, hogy mi még csak — leszünk. Az ismeretes történeti tényt, melyet a költő itt tárgyalt müvében oly mesterileg kezelt, mindenek előtt az által tette ránk fontossá, hogy azt nem ■úgy tünteti fel előttünk, mint kisszerű fanatizmus-szülte háborút, hanem mint oly világra szóló tényt, melyben a régi, elavult korszellem az uj, helyét megkövetelő szelemmel viv csatát és melyben, mint előre is láthattuk, az uj, mert jobb és nemesebb — győzedelmeskedik. E végből nem hitszakadárokkal van dolgunk, kik az egyház által méltán üldöztetve végre megsemmisíttetnek, hanem a gondolat, az eszme harczosait látjuk, kiknek győzniök kell, ha csak úgy is, mint a tragédia hősének: ők magok elbukva, de az eszme, melyért oly sokat szenvedtek, mint győztes kél ki a csatából. „War’s Liebe für die heilige, erkannte, Die heisser als die Scheiterhaufen brannte ? War’s von der Freiheit nur ein dunkles Ahnen, Der sie gefolgt auf allen Schreckenbahnen?“ kérdi a költő, pedig ott következik nyomban a felelet: „Nach Huss und Ziska, kommen Luther, Hutten, Die dreissig Jahre, die Cevennenstreiter, Die Stürmer der Bastille und so weiter.“ Az eszme, melyet Lenau e költeményében hirdet, nagy és rendkívüli; nagy és rendkívüli módokhoz kellett tehát nyúlnia, hogy azt méltóan megénekelhesse. Nem elégszik meg ez okból költőnk az események puszta köl-
