A Pécsi Magyar Királyi Állami Főreáliskola Értesítője az 1884-5-ik tanévről
26 csakhamar erőt vesz magán s daczolni kezd a tenger hullámaival is. Most álomba merül s álmában különböző rémalakok jelennek meg előtte s midőn álmából felserken, azt adja az őt kigunyoló Mephisztonak válaszul, hogy: midőn ébren van, nincs az a hatalom, melytől rettegne; de álmában, midőn nincs szabad akaratának birtokában, erőt vesznek rajta e rémlátományok. Ezek után vihar keletkezik s midőn Faust remegni látja a hajóskapitányt jóllehet ez azt állítja, hogy nem önmagáért, hanem honmaradt neje- s gyermekeiért reszket, őt még is a tengerbe veti. A vihar még inkább erősbül s midőn az utasok hajótörést szenvednek, csak Faust s néhány matróz úszik ki a partra, kik aztán egy közel eső korcsmában töltik el az éjjelt és pedig vig táncz és mulatozás közt, mintegy igy akarva a kiállott félelmet elűzni. Faust lelkében ez alatt mindinkább erőt vesz a kétely, nemcsak az Istennel és embertársaival, hanem magával az ördöggel is meghasonlik és semmiben, sehol sem talál megnyugvást. Hogy e lelki kínoktól meneküljön, kilép a korcsmából s felmegy a közeli sziklára, itt vélvén kedélyét lecsillapítani. Ámde kínja még nagyobb fokra hág; eszébe jut, hogy nincsen hazája, hogy nincs felesége, hogy istentagadó lett s felkiált: „0 Wahn ! Ich kann es nicht ertragen !“ Valóban, nem képes tovább küzdeni. A tenger hullámzását lelke viharával hasonlítja össze, kigunyol mindenkit és mindent, ki magát az ördögöt is, kinek magát egykor lekötötte; mindent csak álomnak tekint és ezen szavakkal: „Ich bin ein Traum mit Lust und Schuld und Schmerz, Und träume mir das Messer in das Herz!“ megöli magát. A tartalom e folyamatából látjuk, hogy, mig Göthe : Faustjának következetesen keresztül vitt eszméje azon végeredményben jut kifejezésre, melyet a költőfejedelem, művének utolsó jelenetében az angyalok kara által mondat el, hogy: „Wer immer strebend sich bemüht: Den können wir erlösen.“ addig Lenau Faust-ja élvezet és bűn által akar az igazság megismeréséhez jutni és midőn ez okból lelkének nyugalma elveszett, inkább öngyilkosság által végzi be elzüllött életét, semhogy a helyes útra térve uj erőt igyekeznék szerezni a küzdelem folytatására. Mig Göthe „Faust“-jában az egész emberiséget öleli fel, addig Lenau egyedül a saját életét rajzolja. A mély búskomorság egyfelől és a lelki ziláltság s az ebből kifolyó kétkedés másfelől : ezek ama vonások, melyek költőnket jellemzik s ugyanez jellemzi „Faust“-ját is. Faust kétkedése nem egyéb, mint Lenau skepticzismusa és valamint Faust keblén a kétely démona csak akkor vehete erőt, midőn meggyőződött arról, hogy a tudomány még nem elég arra, miszerint általa a min-
