Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1939

III. † Bitter Illés

11 — Egyénisége messze kimagaslott. Alkotásai messze túllépték a város határait. — Mi a magunkénak tartottuk és a lokális patriotizmus megkülönböztetett szeretetével, tiszteletével és rajongásával vettük körül. — És most, amidőn földi porhüvelye elhagy minket, hogy az ország szívébe térjen pihenni és elfoglalja ott a többi nagyok között az őt méltán megillető helyet, — könnyező szemmel álljuk körül, de nem búcsúzunk. Nem búcsúzunk, mert élve akarjuk megtartani legszebb és legnagyobb, legmagasztosabb hagyatékát, élve akarjuk megőrizni magunk között az ő példát adó, szeretetteljes, önzetlen, hatalmas alkotó szellemét, élve akarjuk megőrizni azt a nékünk annyira drága ciszterci szellemet, melyet ő egész életén át annyi szeretettel, annyi odaadással, oly szépen, oly nemesen, oly dicsőségesen és eredményesen ápolt és képviselt, — magunk között akarjuk megtartani, érezni és tudni: élve „plenis coloribus", hogy vezessen, hogy lobogó fáklyaként világítson és mutassa nékünk az utat tovább! — tovább! — a nagy viszontlátásig. A boldogult szülőfaluja, Apar község nevében Gartner Elek plébános vett búcsút a nagy halottól az alábbi beszéddel: — Engedtessék meg nekem, hogy Apar község nevében néhány szóval búcsút vehessek az elhunyt apátúrtól. Amikor néhány héttel ezelőtt az elhúnyt apátúr ott járt szülőföldjén, ott időzött az apari plébánián a mi szerény körünkben, ahol oly boldogan érezte magát, ki hitte volna, hogy ott suhogott már körülötte a halál angyala? Oly boldogan, olyan simogatóan jártatta körül a plébánia udvaráról jóságos szemeit a szülői házon, az iskolán, a templomon, a neki ismert házakon, az utcákon, a falu melletti gyümölcsösön, a temetőn. Ki hitte volna, hogy e jóságos szemek, amelyek mindenkor felragyogtak, amikor csak szülőfaluja nevét, Apart emlegették, hogy e jóságos szemek íme most örökre lezárva! A jó Isten kifürkészhetetlen akaratából itt fekszik a ravatalon Bitter apátúr, falunk büszkesége. Megnyugodva Isten szent rendelésében, az elhunytat forró imáinkba zárva tesszük le tisztelettel, szeretettel, hálával, ragaszkodással, hűséggel az emlékezés koszorúját: ,,Apar falu hálás népe nagy szülöttjének", azon ígérettel, hogy emlékét kegyelettel fogjuk őrizni! Néhány maroknyi földet is hoztunk szülőháza kertjéből azon fa alól, amelyet még boldogult édesapja ültetett s amely fának gyümölcsét bizonyára ő maga is élvezte. Teszem e maroknyi földet koporsójára e szavakkal: Szülőföldje, melyet rajongásig szeretett, — legyen síri álmainak hű kísérője! — Bitter apátúr, falunk büszkesége, Isten veled! Budapesti temetésén a szertartást Endrédy Vendel, zirci apátúr végezte, aki a koporsónál a következő beszédben búcsúzott el a Rend nagy fiától: — A jó Isten irgalmasságába, szeretetébe és jutalmazásába ajánlottan búcsúzunk Tőled, Illés apátúr! Köszönünk Neked .... mindent! Köszönjük azt, hogy a keresztény magyarságnak dicsősége és ékessége voltál. Köszönjük azt, hogy ezt az ősi eszményt annyiszor elültetted, fölnevelted, időszerűvé tetted és meghódítottad számára a magyar ifjúság és a társadalom hitét, bizalmát s ragaszkodását. Köszönjük Neked, hogy általad és veled többek és nagyobbak lettünk és hogy soha el nem fáradva, fölemelted szép lelkedhez a szó, a toll és a cselekvésnek magyar földön annyi könnytől és szenvedéstől megterhelt életét. Köszönjük, hogy magad körül, s