Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1937
II. Az Eucharisztia tiszteletének fejlődése
10 Egyháznak, hogy az Eucharísztiát pompás keretek közt ünnepelhesse. Ezt a hiányt akarta pótolni most s pótolta is. így keletkeztek egymásután a különféle szertartások, amelyek közül nyugaton a római, keleten pedig Aranyszájú Szent János liturgiája lett az idők folyamán az uralkodó. A szentmisétől elválasztva nem igen fordul még elő ebben az időben az Eucharisztia tisztelete. Jelen értekezésünk keretét túlhaladná, de meg a jelzett tárgyon kívül is esnék a különféle liturgiák ismertetése. Bármily fényesek, különfélék voltak is azok, mindegyik egyben, az Oltáriszentség tiszteletében csúcsosodott ki. Célja mindegyiknek közös volt, amint a keresztény lelki életnek is egy a célja, Krisztus Urunk imádása. Ezt pedig leginkább az Eucharisztia által érhetjük el. így maradt ez egészen a középkor első felében is. Igaz, hogy a buzgóság, amely az őskeresztényeket eltöltötte, lassankint alábbhagyott. Ennek az volt az oka, hogy sokan olyanok is keresztények lettek, akik nem benső meggyőződésből lettek azzá, mások pedig, és ilyenek többen voltak, mivel már beleszülettek a kereszténységbe, nem igyekeztek azt át is élni, magukévá tenni teljes egészében. A szentáldozás is mind ritkább lett, úgy hogy több zsinatnak kellett arról gondoskodni, hogy törvényként írja elő az évenkinti háromszori, illetve később az egyszeri kötelező szentáldozást. Az Eucharisztia tiszteletének első korszakára tehát az jellemző, hogy azt majdnem teljesen kizárólag csak a szentmise keretében ünnepelték. A második korszakra, amely általánosságban a XI. században vette kezdetét, az jellemző, hogy az Eucharisztíát a szentmisén kívül is kezdik ünnepelni. Az áldozatjellegen kívül lassankint kidomborodik a köztünklakó-Isten-jelleg is. Első lökést erre a XI. században Berengarius tévtana adta. Ő tagadta ugyanis Krisztus jelenlétét az Oltáriszentségben. Ezt ellensúlyozandó a clugny-i bencések, hogy a valóságos jelenlétet minél jobban hangsúlyozzák, külön tisztelettel mutatták ki igaz hitüket. Ők terjesztették el a térdhajtás, tömjénezés és szentséglátogatás szokását, amelyet a szerzetesek lassankint mindenütt átvettek. így pl. Becket Tamás canterbury érsek tanúsítja, hogy „Krisztus testének felsége előtt imádkozni szokott a királyért." Az örökmécses használata a XII. században terjed el; a johanita lovagok jeruzsálemi templomában találkozunk vele először. A XV. század elején már minden templomban megtalálható. Jelképezi az érettünk égő. de soha meg nem fogyatkozó örök isteni szeretetet. A XIII. század az Eucharisztia külső tiszteletének százada. A hittudósok, különösen Aquinói Szent Tamás, dogmatikai tartalmát mélyítik ki, fejtik ki s ez a belső tankifejlődés külsőleg is megnyilvánul a hívők hódoló imádatában. Elég csak Aquinói Szent Tamás örökértékű eucharisztikus himnuszaira gondolnunk. Adoro Te, Lauda Sión, Sacris sollemniis, Ave verum, Pange lingua stb., mind-mind beszédes jelei az Eucharisztia imádatának. A mély dogmatikai elgondolásokat oly művészi formában s oly páratlanul tömör és klasszikus latin nyelven fejezi ki, hogy a köl tészet világirodalmában mindig előkelő helvét foglalnak el. Az Egvház fel is vette e himnuszokat liturgiájába. Valahogy a kor lelki szükséglete, vagy talán a Gondviselés irányítása volt az, ami ezen új Istenimádásmód felé vonzotta az embereket,
