Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1935

IV. Iskolánk az 1935—36. tanévben

31 VIII. o. t. illeti meg, akik a semmiből varázsoltak elő egy egész színpadberendezést, az ügyelés nehéz tiszte Temesi János VIII. o. tanulón nyugodott. Játékukkal különösen Gosztonyi Pál VII. o. t., Vargha Sándor VII. o. t., Zala András VII. o. t., Gilli Ferenc VIII. o. t., Kunsay Gyula VI. o. t. és a hölgynek öltözött Návay Pál VII. o. t., ill. Baunok Gedeon VII. o. t. tűntek ki. A diákok kolomposai Szűcs György, Bock Sándor, Vincze Lajos, Bacza Béla, Nagy Elek VIII. o. tanulók voltak. Szellemesen konferált Kőszeghy György VIII. o. t. és vitéz Berde Botond VII. o. t. Hegedűszámával Szívó András VII. o. t. aratott sikert. De ezek csak a legkiválóbbak. Az előkészítés munkájában vagy a szereplésben a felső két osztály szinte teljes számban kivette részét. Hiszen a színpadon egy-egy nagy jelenetben mintegy 50 szereplő fordult meg. A muri sikerét mindkét délután telt nézőtér igazolta. A város elsői Virág Ferenc püspök úrral együtt szintén megjelentek. Nem is csoda. „Hiszen nálunk komor, zsémbes urak jókedvre vidultak, a kedves papák, mamák, szivarozó nagypapák és angyalszívű nénikék megfiatalodtak, a telterszényű bácsikák pedig jókedvükben kiürítették erszényüket." Március idusa. Az ifjúság és a nemzet szövetségkötésének az emlékünnepe. A hazaszeretet ünnepe is. Ilyenkor nem szabad nagy szavak ürességében megfeneklenünk, a nagy szavak, a szónoklatok világa különben is letűnőben van. Március idusán közel kell jutnunk nemzetünkhöz, de a valóságon és nem rózsaszín álmokon át. Ilyenkor kell gyakorlati utakat keresni hazaszeretetünknek. Tettek várnak a magyar ifjúságra: nehéz kötelességek, amelyeket a nemzet szükséglete és nagyjaink mutatása szerint kell teljesítenie. Ilyen gondolatok szőtték át az ifjúság szónokának, Boczán Béla VIII. o. tanulónak a beszédét márc. 15-én. Az ünnepség hangulatát az intézeti zenekar „Kossuth indulója" és édes-bús kuruc-magyar dalai mélyítették, az énekkar szárnyaló „Talpra magyar"-ja meg valósággal a hazaszeretet, a lelkesedés ébresztője volt, két szavalat: Barlay ödön VI. o. t. Sajó-költeménye és Baunok Gedeon VII. o. t. Síkverse a jobb magyar jövő reménységét hintették el. Az intézet legkedvesebb ünnepei közé tartozott az idei nyolcadik osztály búcsúzása az iskolától, az új iskola első ballagása. Május 9-én az utolsó óra elmultával bejárták a maturandusok a hagyományos diáknótákkal az intézetet, könnyes szemmel énekelték a búcsúdalokat a folyosók, osztályok és a sorfalat álló diáktestvérek között. A VII. osztálytól és a kisebb testvérektől Gilli Ferenc vett búcsút a ballagok közül. Lassan József VII. o. t. válasza után a hősi emlékhez vonult az osztály és itt Temesi János búcsúzott el a hősi elődök emlékétől, a tanári kartól, az osztálytermektől, a régi és új iskolától, az elmúlt nyolc esztendőtől. Előre is nézett az új életbe és óvta társait a túlzásoktól, az üres, könnyű élettől, meg a rózsaszínű ábrándoktól egyaránt. Térjünk rá mindjárt az igaz útra. Mondjuk az énekkel: „Ez út hazámba visszavisz, filiszter — itt az élet komoly robotosa — leszek magam is ..." Viszonzásul az intézet igazgató ura intézett pár szívbőljövő, megindult búcsúszót a búcsúzókhoz, végül Isten kegyelmébe ajánlotta őket. Most a nyolcadikosok álltak sorfalat és a Szózat után újból rákezdtek a búcsúnótákra, miközben soraik között fiatalabb diáktestvéreik kivonultak az iskolából. Azután ők is megindultak kifelé . .. Vájjon mi lesz belőlük? Hová mennek?