Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1935

III. Új épületünk

13 — Itt, ebben a régi házban élt a genius loci, az a csodálatos keresztény-magyar műveltségi egység, amely mint a szellemi élet mindig tartó diadala sugárzott szét itt mindenen, s bár körülötte komor árnyékokat vetett Szigetvár, Mohács, a Balkánnak hozzánk felnyúló fájdalmas történelmi emlékezete, Pécs mindig úgy ragyogott a magyarság homlokán, mint Zsolnay eozinjainak csodálatos színeiből és Janus Pannonius műveltségének fényéből szőtt gyönyörű magányos csillag. — Kit kell ezért áldanunk? Azokat az első jezsuitákat-e, akik névtelen hűséggel és hősiességgel égtek itt el a török hódoltság után a keresztény magyar ideálokért? Vagy akik a hatalommal szembeszállva építették fel és alapították meg virágzó iskolájukat? Őseinket, először Pécsre jött ciszterci társainkat-e, akik magyarrá nevelték ezt az akkor még német várost s akiknek tanítványa volt itt minden gondolat, szó és tett, amelyen a kereszténység és magyarság anyajegye csillog? — Fölbontom temetőink kriptáját és hívlak ide benneteket! Verbőczy István, hadd halljuk gyönyörű magyar óráid lelkesítő retorikáját! Inczédy Dénes, hadd lássuk finom, halk, törékeny alakodat, amint nyugodtan állsz a földrengéstől ingó belvárosi templom kupolája alatt, amint a világosság tisztaságában közvetíted a számok titkait a katedráról s mint aggódó gyöngédséggel inted tanártársaidat: „Vigyázzanak a mi fiainkra!" Békefi Rémig, szeretnélek látni hófehér, csöndes, tudós homlokod árnyékvetése alatt okleveleid fölé hajolva s aztán amint könnyes meghatottsággal csókolod meg tanítványaid homlokán a magyar jövőt. Nemes Tivadar, Gyikos Péter, Mócs Szaniszló, Zalai Mihály, Greksa Kázmér, Vass Bertalan, Buzássy Ábel, Magdics Gáspár, jöjjetek, hangzik a könyörgő Veni Sancte, lépjetek újra szent hivatástok őrhelyére! Sok világosság, lélek kell nekünk! Adjatok, sugározzatok! És ti mindnyájan Krisztusban kedves Testvéreim és Fiaim, akik itt adtátok oda életetek ciszterci áldozatát ennek az iskolának fölékesítésére és dicsőségére, jöjjetek vissza és kezdjétek újra a lángszentelést! Bitter Illés, apátúr, aki itt bontottad ki katolikus aktivitásod nagyszerű energiáit, hogy aztán elvidd a szent Gellért hegy tövébe s ott gyökereztesd meg s ápold, neveld tovább Szent Mór hét csókjának örökségét! Kiss Albin, ki megmélyítetted szent tudásoddal és aszkéta magányoddal ciszterci életünket, hogy állandó erkölcsi ércfedezete legyen mindennapi munkánknak. . . jöjjetek vissza minden élő ciszterciek, akik valaha is itt jártak, hadd fűzzünk itt végzett munkátokból homlokotokra koszorút! — Kit kell ezért áldani? Azokat a hűséges tanítványokat-e, akik nem vesztettek el soha semmit abból a drága örökségből, amit itt kaptak s akik mint az Egyház fejedelmei és az élet nagyjai is legszebb boldogságunknak azt szeretik, hogy itt öntötték hierarchiájuk felé az alázat és tudás első lépcsőjét. Zichy Gyula, Virág Ferenc életetek messziségben Iát játok-e a kis ciszterci diákot? Áldani kell azokat a hűséges tanítványokat és jóbarátokat, akik akár hatalmon voltak, akár az élet becsületes névtelenjei, legnagyobb dicsőségüknek azt tartották és tartják, hogy innen valók s ide tartoznak. Áldólag hívjuk neveteket: Mátyás Flórián, Dischka Győző, Bánfay Simon, Kardoss Kálmán, Aidinger János, Majorossy Imre... diákokat nevelő székeskáptalan, franciskánus zárda, halhatatlan emlékű Zsinkó István és ti drága fiaink, akikről csak az Isten tudja s a mi imádságunk emlékezete, hogy belőletek él a magyar közélet s akik innen indultatok el.... Áldani kell ezt a nemes várost, amely a mártírok rubint-vérével ékessége a magyar földnek és kultúrának, amely mindig megértette, mit jelent, hogy Pécsett is virágzik a Clara Vallis, a ciszterci derűs völgy s amely anyagi erejének nagy megfeszítésével 100.000 P adománnyal járult a gimnázium újjáépítéséhez. A polgármester úr őméltósága előtt itt fejezem ki a Rend háláját, az előtt a férfi előtt, aki hű szimbóluma városának s aki mindig büszkén vallja magát ciszterci diáknak s akire mi mindig büszkék vagyunk. — És régi ház mellett itt az új gimnázium. De csak a köve új. A lélek nem vál-