Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1934

4. Böröcz Marcell dr.: Horatius jubileumára.

TV. Horatius jubileumára. (Kétezer esztendő a dicsőség fényében.) Az 1935. év Horatius esztendeje. Ez évben az európai kultúrvilág nagy irodalmi ünnepeket rendez, mert álló kétezer éve annak, hogy a lángeszű költő, Róma büszkesége, napvilágot látott. Az ünnepelt világszellem nagyrahivatottsága és hervadhatatlan költői dicsősége öntudatával maga mondja: exegi monumentum tiere perennius ... non omnia moriar, amivel azt akarja kifejezésre juttatni, hogy az ének, a dal. a költészet túléli a századokat, évezredeket. A történelem is ilyesmit mond a régi emlékek nyelvén. A fáraók Egvptomát, a szumírok, az asszírok kultúráját templomromokból, kőre, cserepekre irott himnuszokból ismerjük. Horatius világa is eltűnt, csak a költő énekei maradtak meg belőle, de azok ma is élnek, ma is a lelkünkbe markolnak költői szépségükkel.Minden művelt embernek ismernie és tudnia kell azt, hogy az ő klasszikus szépségű költészete világirodalmi kincs, hogy élvezettel és haszonnal forgathatjuk ma is, mert változhatatlan, egyetemes, örök emberi vágyakat, érzéseket, motívumokat fejez ki; azután lelke felkészültségével a költészet új és magas mértékét állította az egyes nemzetek ihletes fiai elé és kiszámíthatatlan nevelő hatással volt rájuk. Horatius valóban az egész művelt világ költője; örök esztétikai értékeivel állandóan ható, ellenállhatatlanul sugalló, alkotó és működő energia marad a nemzetek, sőt az egész emberiség eszmei és erkölcsi birtokállományában. Ez az ő dicsősége, halhatalansága, ez az örök Horatius! Ha Augusztus százada elmondhatta róla, hogy a legrómaibb római, mi bátran nevezhetjük a legeurópaibb európai költőnek s emellett elmondhatjuk, hogy a nagy római poéta egyenesen a magyar nemzeti költők közé sorolható, mert hatásához a magyar irodalomban egyetlen más idegen íróé sem hasonlítható, ami a formakincset, a költői nyelv alakulását, a költői motívumokat, a magyar életfelfogást, művelt apáink érzületét, politikai világnézetét és életfilozófiáját illeti. E megdönthetetlen tény teljes tudatában a létért való küzdelmek legsúlyosabb gondjaival terhelten is örömmel és büszkeséggel ünnepelhetünk e nagyságosan nagy és dicső évforduló alkalmából, mert a legszemléletesebben bemutathatjuk a magyar és az európai művelődés legmélyebb benső kapcsolatait, bizonyíthatjuk a nyugati kultúrközösséghez való tartozásunkat, hivatkozhatunk kultúrfölényiinkre és az európai művelődés védelmében és gyarapításában végzett hősies erőfeszítéseinkre. A régi rómaiaknak az abszolút értékű költészet lényegéről és feladatairól egészen helyes, tisztult nézetük volt. Faícs-nek, ihletett jósnak nevezték a költőt, akinek a lelke túlvilági fénynek a sugarait gyűjti ragyogó kévébe, akiből Isten lelke sugárzik, akin Isten alkotó ereje verődik vissza. Az még távolról sem elegendő, ha a költő nemes és választékos formákban hangot tud adni egyéni fájdal-