Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1934

2. Kiss Albin: Mátrai Rudolf.

11 társaiknak életkérdéseit udvariasan meghallgatják s azután egy-két banális megjegyzéssel igyekeznek keresztülsiklani rajtuk. Az idegen problémákat őszinte rokonérzéssel tekintette a magáéinak s készségesen odakölcsönözte a maga finom érzékét azok megoldásához. Akiket a Gondviselés vele szorosabb kapcsolatba hozott, ezen szempontból is alkalmazhatják a horatiusi igéket az ő távozására: „Multis ille flebilis occidit, sed maximé mihi!" Eliiljáró, pályatárs s alattvaló egyformán megérzik azt az ürességet, amelyet maga után hagyott. Nem lehet csodálkozni rajta, hogy az ő felismert kulturális és humanitárius tulajdonait az egyének és közösségek egyformán siettek a maguk számára kizsákmányolni. Székesfehérvár városa számos ízben ruházta fel őt avval a megtisztelő megbízatással, hogy bizonyos, ünnepies alkalmakkor ő tolmácsolja a törvényhatóság eszmei s érzelmi világát. A helyi s vidéki egyesületek kész örömmel választották őt meg vezető egyéniségeik sorába. Mint főigazgatót, hivatalos tisztségében a könnyed előkelőség, a szigorú igazságérzet s a szeretet jellemezték. Csodálatos érzéke volt az itt felmerült problémák gyors átértéséhez s azoknak ugyanily tempójú kibogozásához. Ismeri a működésének zsinórmértékéül szolgáló törvényeket, rendeleteket, de kevésbbé a paragrafusokra, mint inkább azok megragadott szellemére, egyéni józanságára s bölcs belátására támaszkodott ítéleteiben. Elül járói kivált ezt a ritka tájékozódó képességét honorálták benne kiváló tisztelettel s számos ízben kérték ki az ő véleményét az országos közoktatási kérdések lebonyolításánál. Mikor hivatalos látogatását vártuk, olyanfajta érzés hatotta át szíveinket, mintha valamely rég nem látott kedves rokon jelentette volna be érkezését. A felismert hibákat nem hallgatta el, de olyformán tette szóvá, hogy idegenkedő érzület vagy keserűség sohasem maradt hátra szíveinkben. Az ügykörébe vágó kérdések elbírálásánál nem a hivatali feljebbvaló kritikus hidegségét, hanem a személytől elkülönített kulturális célnak lelkes istápolását s ezenközben az ő természetes szívjóságának kiáradni-vágyását tapasztaltuk mindenkor nála. Azt a lelki harmóniát és fegyelmezettséget, amelyet ismerősei mindig csodáltak benne, a halála pillanatáig megőrizte. Orvosai, ápolói a legnagyobb elragadtatással szemlélték az ő heroikus türelmét. Panaszszóra a legkeservesebb agónia perceiben sem nyílott ajka. A szép-szellem eleven természetévé lett s a halálkínokban sem tagadta meg önmagát. Ez az egy-két halovány vonás is megérteti azt az egyetemes részvétet, amely őt sírjába elkísérte. Mi, a Ciszterci Rend tagjai, akik a legközelebbről tapasztaltuk az ő szelíd lelkének simogató villanásait, első sorban érezzük azt a nagy veszteséget, amellyel a Gondviselő az ő elhívása révén meglátogatott bennünket. Földi porhüvelye koporsóba zárva pihen a székesfehérvári rendi sírboltban: de úgy érezzük, hogy szívének s lelkének — a jó Isten karjai mellett is, amelyekbe örökbe belehanyatlott — magunk is eleven koporsói vagyunk. Drága ereklye gyanánt hordozzuk emlékét, amíg élünk s amíg az Ür módot nem nyit számunkra a vele való, közvetlen, búcsúzás nélküli találkozóra. Kiss Albin.