Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1931

17 csak a levegőből beszívott tüzes éltető elem. Bizonnyal az is elkerülte a figyelmét, liogv az ily módon kialakított világkép fölött épen Demokritos nevetett a legjobban és őszintén bevallotta, hogy az igazság egy mély, nagyon mély kútban van elrejtve. Igen jellegzetes, amit Raup professzor mond el egy ifjúról, aki egy iskolai zárlat alkalmából társai nevében azt a problémát vetete fel: What shall we believe? Mit is kell tehát hinnünk? Persze csak a nehéz lelki krízisről tudott számot adni, amelybe nevelői taszították. Raup professzor megdicséri őt, hogy minő nemes vívódások folynak a lelkében. Evvel az ügyet el is intézi. Nem tudjuk azonban, az amerikai társadalom ép oly könnyű szerrel tud-e majd napirendre térni az ilyen tudós elméletek fölött, amelyek mintha egyenesen Al Capone s briganti-barátai erkölcsi igazolására készültek volna. A mérsékeltebb individualista felfogásnak figyelemreméltó kristályalakját rajzolta meg Sir M. Sadler „Az angol nép neveléstani bölcselete" c. cikkében. Az egyéni nevelés szempontjából az angol népnek az a felfogása, hogy annak az egész emberre, a testre s lélekre egyformán, ki kell terjednie. Az iskolamesternek — R. Ascham szerint — három dolog iránt kell nagy tiszteletet tanúsítania: a vallás igazsága, az élet tisztasága s a tanulás helyes rendje iránt. A nevelési cél s a módszereknél is irányadó gondolat: az egyéniség fejlesztése. Azért jut az angol pedagógiában oly kiváló szerep a játékoknak. Azért veszik tisztelettel figyelembe a szülők véleményeit. Azért engedik meg a változatos vallási gyakorlatokat. Azért üdvözlik örömmel a fegyelem enyhítését, ápolják a személyi önkéntes alkotó-képességet s idegenkednek attól, hogy a nevelés munkáját nyilvános intézményekbe merevítsék. Ahol az organizáció elkerülhetetlen, nem feledkeznek meg róla, hogy a szabadság annak uralkodó elemét alkossa. Az egyénnek az államhoz való viszonyát tekintve, az angol közszellem alapelvei a korok szerint igen változatos képet mutatnak. S. Taylor Coleridge egy, 1830-ban megírt munkájában egyenesen a hazafias nevelés mellett tör pálcát. Az iskoláknak engedelmes, szabad, hasznos s szervezhető alattvalókat s polgárokat kell produkálniok, akik, ha kell, meg is tudnak halni a hazáért. Herbert Spencer a nevelést — az államról alkotott meghatározása alapján — nem tekintette az állam feladatának. Lord Salisbury szerint az emberi társadalom tartós intézményei végelemzésben nem a tervező államférfiak agyában születtek meg, hanem sok öntudatlan gondolat összetalákozásának eredményei. Csak az utóbbi 30 esztendőben kezd kiérni Angolországban az a meggyőződés, hogy az állam nem nézheti karbafont kezekkel az iskolák fejlődését. E tekintetben az átalakulás műve folyamatban van. Baldwin 1929-ben közzétett nyiltkozatában a közös nevelési rendszertől az angol lelkek erőteljesebb összeforradását várja, mint amit eddig az iskoláknak nem is annyira nevelő-oktató, mint inkább szociális jellegű minősítései eredményeztek. Fordítsuk még a figyelmünket a nyugateurópai nagy nemzetek közül a franciák felé, akiknek modern pedagógiai törekvéseivel Pierre Frieden (Luxembourg) ismertet meg bennünket. Nagy meglepődéssel olvassuk mindjárt a cikk elején, hogy az elméleti pedagógia a francia tudományok ranglisztáján a legutolsó helyet foglalja el, tanszéke pedig egyáltalában nincs is. Hogy mi lehet az oka ennek a különös jelenségnek, annak megfejtésére később teszünk kísérletet. Frieden örömmel számol be róla, hogy a világháború óta a pedagógia iránt való érdeklődés szempontjából a franciáknál is kedvezőbbre fordult a helyzet. Kezdik ugyanis belátni, hogy a politikai, szociális s gazdasági reformoknak elemi feltételét a szívek s a szellemek alkalmas befolyásolása képezi. Ép azért újabban számos komoly 2