Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1931

•16 viselői nem sérthetők meg avval, hogy ezt az ősrégi igazságot Hartnak felvilágosító szavaiból kell megtanulniok. Hart a második nevelési irányzatot az ú. n. progresszív iskolákban fedezi fel. Megemlíti ugyan, hogy az ily természetű intézetek gyér számmal vannak s azok is haldokolnak, de rokonszenvét mégis jobban megnyerték, mint az előbb nevezett iskolák, mert a nevelést a mult tökéletes megvetésével pusztán a gyermeki individuális hajlamokra akarják felépíteni. A nevelői törekvések harmadik csoportját kritikainak nevezi. Főképviselőjét Dewey-ben látja, aki a mult értékeit is fel akarja használni rendszere kiépítésénél, de a jövő fejlődését sem felejti ki a számításból. Ha Hart egyéni álláspontját kutatjuk, a cikkből az derül ki, hogy a kritikai irányzatot becsüli a legtöbbre a három közül. Szavaiból azonban nehéz kivenni, hogy miért. A multakra nézve ugyanis az a véleménye, hogy azokat ugyanolyan tökéletességgel kell elhamvasztani, mint ahogy a régiek az alexandriai könyvtárral cselekedték (I. 70.). Elvtársainak a jövendőre vonatkozó reménységeit pedig úgy jellemzi, hogy azok igazában maguk sem tudják, mit akarnak (I. 68—69.). Végelemzésben tehát nevelési konkrétum egy szikrányi sem marad a kezei között. Az amerikai pedagógia mozgató eszméit kutatva, egy másik informátorra is rábukkanunk a folyóirat hasábjain. S ez R. P. Raup new-yorki professzor. Sajnos, ugyanaz a szélsőséges individualista egyéniség, mint aminőt Hartban ismertünk meg. Az ő előadása szerint az amerikai neveléstanban két rendszer küzködik egymással: a statikai és a dinamikai szisztéma. Az előbbi a régi hagyományok útjait követi; az utóbbi pedig, amelyet a szerző új rendszernek nevez s amelyet védelmébe fogad, töretlen utakon kívánja a jövőt meghódítani. A két irány között az egyéni természet felfogásában leküzdhetetlen ellentét mutatkozik. A statikus rendszer — Raup elgondolása szerint — a gyermekben csak szenvedőleges befogadó alanyt vesz észre. Emléző munka, drill, egedelmesség, szigorúan körvonalazott hit, tartós szociális intézmények, hazafiúi érzés, tekintélyi vallás és erkölcs képezik ennek a bölcseletnek tartó oszlopait. A dinamikus rendszer viszont az egyént aktiv lénynek tekinti, akinek nem lehet tömegnevelést adni, mert egyetlen a maga nemében s oly feladatokat kell a jövőben megoldania, amelyekkel eddig számolni sem lehetett. Tehát minden gyermek egy dinamikus központ, amelyben az életviszonyoknak kell a teremtő erőt életre ébresztenie. Szinte megütközve beszél róla, hogy a nevelőknek 50°/o-a még mindig a régi irányzat híve s a természetről vallott felfogásában az egyházi tanokban megjelölt utakon mozog; hogy hisznek az ember magasabb eredetében, a lélek halhatatlanságában, a/, akarat felelősségében; hogy kitartanak a szeretet törvénye mellett, amelyet az egyéni és társasélet legkiválóbb javának tartanak; hogy a nevelésben fegyelmi szabályokat, engedelmességet, tekintélytiszteletet sürgetnek: hogy szociális ideákat, morális karaktert szorgalmaznak. Pedig hát szerinte az egyén nem más, mint — a mindenség az ő lehetőségei egyikének szerepében (III. 362.); a világegyetem egy darabja. Rendeltetése is csak az, hogy tovább-szövője legyen annak a természetanyagnak, amelynek szerves része... Mint a társadalom tagja, örökös érintkező és ütköző pontja a folytonos kavargásban levő embertömegeknek, míg a szerencsés körülmények nem biztosít ják számára potenciális erőinek felszabadítását ... A jó Raup professzor talán nem ís vette észre, hogy egy bizonyos formában Demokritos atomelméletét támasztotta fel, amelyben nincs ős-ok, csak lét: nincs mozgató, csak mozgás; nincs törvény és cél, csak véletlen; nincs halhatatlan lélek.