Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1930
12 genus és species kialakítására törnek: ugyanígy az emberi test is egy rajta kivül álló erő által megmintázott forma felé tör — a chémiai s biológiai törvények gépies, de mégis célirányos lendületével. Mikor a régiek azt mondták, hogy „senki egy singnyit nem tud hozzáadni az ő termetes voltához", egy látszólag banális igazságot juttattak kifejezésre, de felcsendül benne a lélek tehetetlenségének érzete, mivelhogy a testi adottságon változtatni nem tud s végtelen sokszor a maga Ízlésének meg nem felelő hangszeren kénytelen lejátszani az élet melódiáit. Mi lesz itt a pedagógia teendője ? El kell lesnie azokat a törvényszerűségeket, amelyek a természetben működésben vannak s mint Aquinói Sz-Tamás mondja, kezére kell járnia a természetnek, hogy amennyiben az értelem megteheti, elhárítsa az akadályokat a harmonikus fejlődés útjából. Fel lehet s fel is kell ölelni mindazon eszközöket s módszereket, amelyeket a józan higiénia sugalmaz. Foganatba kerülhet itt minden gond és érdeklődés, amely a szervezetben bizonyos szabadságot biztosit a chemiai s biológiai erők játékának — azzal a megszorítással mégis, hogy a gyakorlatban kifejezésre jutó értékelés meg ne bontsa azt a rangfokozatot, amelyre a test a természet egyéb elemei között igényt tarthat. Azt a jelszót: mens sana in corpore sano sokra tarthatjuk, de nem szabad felednünk, hogy ez a szálló mondás a maga eredeti szövegezésében így hangzott: Orandum est, ut sit mens sana in corpore sano ! Az idők folytán elsikkadt kezdeti szavak világosan mutatják, hogy a régi világ mélyreható szellemei a jelen szabállyal épen azon veszély ellen igyekeztek védekezni, amellyel a testkultusz túlzásai a természet alkotóelemeinek hierarchikus rendjét fenyegették. A desiderium formarum a szellemi világban az élettel kapott értelmi csiráknak oly természetű kibontakozására tör, hogy alkalmassá váljék az igazság befogadására. Szívesen köszöntünk itt minden szolid ismeretet, amelynél az értelmi kép (Veritas intellectus) a tárgyi valósággal (veritas rei) szoros egyezést mutat. Részben azért, mert hozzáértő, művészi kezekben eszköz gyanánt szolgálnak az értelmi hajlékonyság, vagy amint közönségesen mondani szokták, a formatív készségek kialakítására : részben pedig azért, mert a belső világba került ismerettartalom egy-egy üdítő csepp leszen a lélek szomjúhozásának enyhítésére s a változatos ismeret-kategóriákban való otthonosság az életnek, transscendens értelemben szólva az Isten gondolatainak, öntudatosabb szemléletére képesíti az embert. Az igazság tehát bizonyos értelemben eszköz, bizonyos értelemben cél gyanánt is szolgál. Ha az értelmi nevelés ferde utakra téved, rendszerint azért következik be, mert ennek a kettős szerepkörnek finom differenciája elmosódik a szemek elől s a benne kifejezésre jutó természeti igények nem részesülnek a megfelelő méltánylásban. Ha az ismeret (igazság) formatív jelentőségére gondolunk, az immanens s transscendens felfogás egyformán megköveteli, hogy a nevelés mindenkor nyomon kisérje a természeti fejlődés menetét s az igazság harmatcseppj einek mértékét az értelem fesledező eszményi szirmaihoz mérje. Itt a nevelőre hasonlíthatatlanul nagyobb arányú munka várakozik, mint a minő a testi fejlődésnél alkalmazott cooperatio. Le kell szállania a tanítványi lélek szintjére; magára kell öltenie az ő ellesett pszichológiai készségeit s, miként a gyermek második énjének, önmagán kell bemutatnia a lélek bimbózásra képes elemeit, hogy az ösztökélő, gyakorlati példa sugarainál a gyermeki értelem növekedése meginduljon. Ha ez a munka nem akar sikerrel járni — akár a gyermeki értelem fejlődésbeli késedelme, akár a nevelő részéről foganatba tett, pszichológiai beleélés fogyatkozása miatt —, akkor a szellemi trainingek áldozatos s szinte kifogyhatatlan sorának kell következnie, amíg a tanítványi lélek tüzet nem fog s az előtte bemutatott tornajátékok titka valamiképen a hosszas kísérletezés után öntudatos birtokává nem válik. A formatív
