Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1929

14 anyag végére jut, igen helyesen cselekszi, ha az egész tartalmi komplexumot újra átvizsgáltatja a tanulókkal. Az eredmény egy hasznos vázlat és az eszmei összefüggésnek világos szemlélete leszen. De még itt sem lehet megállapodni. Ekkor következik igazán az olvasmányi órák gyümölcseinek leszedése — a szövegekben rejlő igazságok megállapításában, az erkölcsi és szellemi tanulságok levonásában s a belőlük merített realiáknak a tanuló lelkébe történő elraktározásában. A tisztán nyelvtani óráknak megleszen az a nagy előnye, hogy itt meg a tartalmi vonatkozásoktól elszigetelve jelenhetik meg a tanuló lelki szemei előtt a nyelv szerkezete s észlelheti rajta az egyes népek gondolkozásának a nyelvalakulásban letükröződő sajátságait. Eddig a kánon. Az egyetemes pedagógia szempontjából töredék, de alapelvei — mutatis mutandis — a nevelő-oktatás egész területén üdvösen értékesíthetők. Aki Buzássy Ábelnek a tanári testülethez intézett, allokúcióit elolvassa, azt találja, hogy egy gondolat valamiképen domináns szerepet ölt bennük. A formája mindig változik ; az érvek, amelyek megtámogatására szolgálnak, az élet aktuális hullámveréseihez alkalmazottak s következőleg mindig mások. A tendencia azonban ugyanaz: az ifjúság önmunkásságra való szoktatása, vagy tágabb fogalmazásban : a tett pedagógiájának érvényesítése. Az imént említett útmutatások is jelentékeny részben ezen gondolat szolgálatában állanak. A tanítási órák bölcs berendezése s a gyermeki fejlődési fokhoz való alkalmazottsága egyik igen hathatós tényezője a munka megkedveltetésének. Több ízben panaszkodik, hogy az intézetnek ezen a téren súlyos nehézségekkel kell megküzdenie, mert az önművelés vágya s a munka szeretete nem csak a tanulókban hiányzik, hanem a milieu-ben is és így az intézeti s a társadalmi felfogás ezen szempontból sokszor farkasszemet néznek egymással. Az intézeti Értesítőben is közzéteszi ezt az észleletét, hogy a gyermek közvetlen környezetét is gondolkozóba ejtse. Igazságtalan követelménynek tekinti, hogy a nevelés munkájának egész súlya az iskolára nehezedjék. Az iskola a rendelkezésére álló rövid idő alatt úgy is elég nagy problémákat kénytelen oldozgatni. Messzebbre nem igen juthat, mint, hogy a tudományok s a jellemerő magvait belehinti a lélekbe; ám azok ápolásánál a családi háznak s a társadalmi környezetnek is együtt kell vele munkálkodnia. Ha a tanuló nem csak az intézet falai között, hanem azokon kívül is egyazon igényekkel találkozik, komolyabban fogja venni a maga kötelességét s könnyebben ráeszmél arra a gondolatra, hogy az egyéni erők öntudatos megfeszítésétől várhatja a legnagyobb lelki gazdagodást, de egyúttal a legnagyobb életörömeket is. A jelen felfogás birtokában Buzássy Ábel nagy örvendezéssel vette tudomásul Apponyi kultuszminiszternek egy, a tanulók erkölcsi életének védelméről s ápolásáról szóló rendeletét (154.201/1908.), amely az ifjúság legnagyobb érdekei iránt oly finom érzést árul el, aminővel ritkán lehet találkozni az életben. Ebben a rendeletben a társadalom ide vonatkozó kötelességei is pontos körvonalozást nyernek. Itt tehát a legmagasabb tanügyi hatóság siet Buzássy Ábel igazgatónak támogatására kedvvel ápolt ideái megvalósításánál. Ez a rendelet tereli az intézet tanári karának figyelmét a tanulók otthoni életének erélyesebb ellenőrzésére s főleg azon növendékek jóindulatú felkarolására, akik nélkülözik a közvetlen szülői felügyeletet. A tanári testület az 1909/10. tanévben egy házi szabályrendeletet dolgozott ki, amely a Rendtartástól a tanári testületre ruházott ellenőrző jogokat törekszik hathatósan érvényesíteni s amely mintát szolgáltatott később, Werner Adolf dr. apátúr kormányzata alatt, az összes rendi intézetekre kötelező Diáktartási szabályzat kidolgozásához.