Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1929

15 Részben a testi ügyesség, részben a hazafias érzelmek ápolásának vágya bírja rá Buzássy Ábelt az 1911 — 12. tanévben a katonai céllövő tanfolyam bevezetésére. A felmerült eszme némileg az előérzetét árulja el a bekövetkezendő szomorú időknek, amikor az ország a polgárság katonai készségeinek oltalma alatt keres menedéket s a nemzetünk ellen feltámadt elementáris erők az élet zsenge hajtásait is aktív tényezőkként sodorják bele a küzdelem forgatagába. Annak az egyéniségnek, amely a belső erők minél intenzívebb kiművelésének volt a híve, kedves volt minden gondolat, amely ennek az eszménynek megvalósítására hasznavehetőnek látszott. Annál nagyobb volt a riadozása, amikor épen a teherkönnyítés jelszava alatt indult meg egy mozgalom a középiskolák megreformálására. 1913. aug. 29-én a következő, jellegzetes szavakkal ad kifejezést keserű hangulatának: „Megdöbbenve olvastuk a lapokban, hogy a középiskola ismét reformok előtt áll... Nagy bátorságot meríthet ebből a hírből az az irányzat, amely eddig is ellensége volt a középiskolának, az a közönség, amely eddig sem úgy fogta fel az iskolai munka terheit, hogy azok nyomása váltja ki s fejleszti az ifjak szellemi erejét, edzi meg munkabírását, tanítja meg a nehézségeket legyőző, szilárd elhatározásra, erős akaratra, hanem úgy, mint a gyermeki lélek örömeinek pusztító ellenségét; mint a lélekbutítás gyötrő eszközét s az álhumanizmusnak e jelszavával nyomja le az iskola színvonalát és kényszeríti, hogy az ismeretek szűkebb térre szorítása mellett a megítélés, a mérték szigorúságából is engedjen s a kettős könnyítéssel újabb tápot adjon annak az irányzatnak, amely megrontja egész társadalmi s állami életünket; könnyű érvényesülésre, minél kevesebb munkával elérhető minél nagyobb sikerekre vágyódik. Pedig a vasat acéllá erős tűz edzi ; az embert emberré a munka, a küzdelem, a szenvedés tüze nemesíti.. ." Félti a reformok kapcsán az iskola tekintélyének csökkenését. Minden egyes reformmozgalom ugyanis szükségképen kritikával jár s ilyenkor a gáncsok egész áradata zúdul az iskolára hivatott s nem hivatott egyének részéről s a tanárnemzedéknek hosszú, áldozatos munkája kell ismét hozzá, mire az okozott károk eltűnhetnek s a pedagógusok a gúny és megvetés szégyenbélyege nélkül haladhatnak tovább a maguk hivatásának rögös utjain. Nagyon jól tudja Buzássy Ábel, hogy a korosodó ember „laudator temporis acti" s a fiatalok új ideálokat szoktak kitűzni maguk elé : ám az értéknek tekintett régi hagyományok védelmére mindezek ellenére is bátran sorompóba száll. A középiskolát úgy, amint előtte állott, nem tartotta rossznak. Ami panasza volt ellene, az csak a fogyatékos buzgalmat illette, amely a benne rejlő nevelő erők kizsákmányolásában érvényesült. Diagnózisa nagy általában nem mondható igaztalannak. Azt a megállapítását, hogy a tanári testületek s az iskola fölött kimondott nyers ítéleteket a forradalom szelleme sugalmazza, egyenesen igazolta az idő. Amikor a világháború bekövetkezett, Buzássy igazgató szívének egész melegével azon törekedett, hogy a nehéz idők ne a maguk sorvasztó hatalmával viharozzanak át az ifjúság fölött, hanem inkább a belőle kicsillámló, előkelőbb értékek vonják őt a maguk varázskörébe. Kérdő íveket nyomatott s révükön atyai gondossággal gyűjtögeti a híreket az intézet tanulóinak vitézi tetteiről, vagy, ha a Gondviselés úgy akarta, a haláláról s a dicsőség sugárzatába került neveket díszes keretben függeszteti ki az iskola előcsarnokában. Utóbb pedig, amikor a hősi halottak egy kis regimentté alakultak, díszes hősi emléket állíttat fel számukra a rendház bejáratánál, hogy egyrészről őket az intézet legdrágább kincsei közé tartozóknak vallja, másrészről pedig örök példakép gyanánt állítsa őket az ifjúság elé.