Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1915

Iskolai közlemények az 1915—1916. tanévről - VIII. A tanintézet 1914-15. évi története

irányítja szemünket, szívünket, lelkűnk egész érzésvilágát. E szebb jövő kiépítésének nagy munkájában a társadalomnak, a hazának segít a tanuló ifjúság. Ez a kis ünnepély is bizonysága, hogy közreműködését beleállította a háborúval közvetlenül kapcsolatos nemzeti munkába. És bár mindnyájan érezzük, hogy a háborúnak hullámszerűen változó napi híreitől mily nehéz elvonatkozni és megszerezni azt a lelki szélcsendet, amelyet a tudományokkal való foglalkozás kiván, az ifjúság tanulmányi előmenetele, komolysága, fegyelme fényes bizonyságai részükről az idők megértésének. Jól tudják, hogy a háború után még fokozottabb mértékben lesz szüksége a hazának képzett erőkre, kötelességtudó, komoly érzésű, megbízható, helytálló, szilárd alkatú lelkekre. És tanulnak, dolgoznak, hogy a haza ne csalódjék bennök. Nézzétek fiúk, bemutatom nektek az intelligens, tanult magyar embert a háború után. Elétek vetítem azt az ideált, melyet lelketekben kialakítani első kötelességtek lesz. Ez a magyar ember szereti az Istent, királyhű és önfeláldozó. Ez a magyar ember bízik önmagában és nemzetében. Ez a magyar ember szereti a munkát és kitartó benne. Meg van nála az igazi önállóság és függetlenség érzete. Erős a lelke és önérzetes, de ez az önérzet nem egyéniségének túlbecsüléséből, hanem saját igaz értékének öntudatából származik. Ez a magyar ember itthon megtesz mindent, künn pedig barátságot és tiszteletet szerez nemzetének. Ez a magyar ember büszke a magyar névre és áldja Istenét, hogy magyarnak született. Ti, kedves ifjak, ha felnőttök, hálával és kegyelettel fogtok visszagondolni arra a nemzedékre, mely nektek, hazátoknak a szabadságot, jóléteteknek lehetőségét biztosította és ha apátok akkor talán már nem nálatok és veletek, hanem odafönn van, akkor olyan örökséget hagyott hátra, olyan emléket, olyan kincset hagyott hátra, hogy nincs mit irigyelnetek egy gyermektől sem ezen a világon, E véres leckéből, melyet a sors ránk mért, ti is megtanuljátok, hogy a haza szó nem frázis, nem hősköltemény és hasonló divatját mult fogalom, vagy műszó, hanem maga az élet, az existencia. És mikor hazánkat szeretjük, megbecsüljük, féltjük, védelmezzük, nem egy fogalomért, egy frázisért tesszük ezt, hanem a tulajdon existenciánkért, a kenyérért, a boltért, a hivatalért, a földért, a szeretteinkkel megtöltött temetőkért, melyek nélkül az élet nehéz és sivár. Mélyen Tisztelt Ünneplő Közönség! A háború az élet legborzasztóbb zivatara. Képzeletemben a háború fogalma elválhatatlanul egybe volt forrva mindig nemcsak katonák kiontott vérével, hanem gyermekeknek és aggastyánoknak, özvegyeknek és árváknak irtózatos szenvedéseivel. A háború retteneteiben együtt van minden,