Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1910
Tanulságosabb fejezetek a természettudományok köréből
7 annál sűrűbb, minél közelebb vannak a tejúthoz és annál ritkább, minél távolabb; legrítkábbak a tejút pólusai körül. A csillagrajok a tejútban vagy annak szomszédságában vannak, a nebulák pedig a tejút pólusainak közelében. Ezen tényekre és a naprendszer térbeli eloszlásának analógiájára támaszkodva hirdette, hogy a csillagok a világtérnek nagyjában lencsealakú részében a világspirális mentén vannak eloszolva. Ezen világspirá- lisnak az égboltozatra való vetülete volna a csillagok világát átölelő tejút. Naprendszerünk a világspirális centrumában vagy annak közelében székel. Ez az egész csillagrendszer forog tengelye körül és e forgás biztosítja a részeiben megnyilatkozó szabálytalanságok ellenére is az egésznek stabilitását. Herschelt az állócsillagok térbeli eloszlásának kérdésében megelőzte Kant is (1724—1804.), aki nemcsak a naprendszer, hanem a világ- egyetem keletkezésének kutatását is vizsgálódása körébe vonta. Laplace- nál magasabbra emelkedett. A világködökben ő is távoli világokat sejteti. Az újabb csillagászok közül is azok, akik a csillagok térbeli eloszlásának kérdésével foglalkoztak, megegyeznek abban, hogy naprendszerünk u tejút síkjában van a tejút gyűrűjének középpontjához közel. Amit eddig a csillagok térbeli eloszlásáról tudunk, jobban mondva sejtünk, majdnem semmi. Némi biztossággal a mindenség architektúrájáról csak akkor beszélhetnénk, ha az állócsillagoknak nemcsak az égboltozaton elfoglalt helyzetét — ezt a csillag deklinációja és rekta ászcenziója adja meg — hanem a tőlünk való távolságát is ismernők. Ma pedig még csak 30-40 állócsillag távolsága ismeretes. Annyi azonban bizonyos, hogy földi mértékekről a tejút kiterjedésénél szó sem lehet. Ha elhagytuk naprendszerünket, hosszúságegységünk a fény által egy év alatt meg tett út: a fényév vagy pedig a csillagtávolság vagyis azon állócsillagnak a távolsága, amelynek évi párálláxisa egy ívmásodperc. Egy fényév 9.5 billió (9.5.1012) km., a csillagtávolság pedig 32 billió (32.1012) km.1 A tejút rendszer legnagyobb átmérője 30,000 fényév, a legrövidebb 5400 fényév. Ha földünk sugarát 1 milliméternek vesszük, a Napé lesz 10 cm. és naprendszerünk legszélső tagjának, a Neptunusnak a Naptól való távolsága 690 m. lesz, a hozzánk legközelebbi állócsillagé pedig 5200 km. *) *) A csillag rekta ászenciója az égi egyenlítőnek a tavaszpont és a csillag óraköre közé eső direkt irányban számított része ; a csillag deklinációja a csillag óra- vagy dekliná- ciókörének az égi egyenlítő és a csillag közé eső része. Valamely állócsillag párálláxisának nevezzük azt a szöget, amely alatt a kérdéses csillagból a Föld pályájának félátmérője látszik. Ez a félátmérő 3600-szoros távolságból 1 ívperc alatt és 60y3600 = 216000-szeres távolságból 1 ívmásodperc alatt látszik. Ez a csillagtávolság; nagysága 32 billió kilométer. Valamely állócsillag távolsága akkor számítható ki, ha párálláxisa ismeretes. A párálláxis létezése legközvetlenebb bizonyítéka a heliocentrikus naprendszernek. Ezekből érthető a csillagászok törekvése, hogy megmérjék az állócsillagok párálláxisát. A párálláxis kutatása vitte Bradleyt a fény áberrációjának és a Hold mutációjának felismerésére. Ezt kereste 40 éven át fáradhatatlanul Herschel V. is, de hiába, mert naprendszerünk szinte ponttá zsugorodik össze, ha méreteit az állócsillagok távolságaival állítjuk szembe. A múlt század rendkívüli finomságú mérő eszközeivel sikerült csak az állócsillagok elrendezésében azoknak az igen kis változásosnak fellépését észlelni, amelyek a Föld Nap körüli keringésének következményei. Az első párálláxis meghatározást (1838.) Besselnek (1784—1846) köszönjük. Evvel eldőlt az utolsó ellenvetés is, amelyet a heliocentrikus rendszer ellen még fel lehetett hozni és sikerült először egy állócsillag távolságának meghatározása.
