Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1910
Tanulságosabb fejezetek a természettudományok köréből
4 mint gyengébbel. Az égnek, ha ma fotografáljuk le egyes régióit, csak annyi csillagot találunk, mint találtak egy-két évtizeddel előbb. A fotográfia tökéletesedése nem hozott új csillagokat. A kis csillagok miriádjai a tejúthoz tartoznak és nem a térnek a tejúton kívül fekvő részein vannak, különben nem értenénk, miért volna épen csak a tejút mentén megszámlálhatatlan a sokaságuk.1 A modern tudomány összegyűjtötte azokat az adatokat, a melyekből jogosan csak azt következtethetjük, hogy a csillagok világa Összefüggő véges egészet képez, de szinte mérhetetlen távolságokban levő határokkal. 1. Ha a csillagok száma végtelen volna, akkor minden szemünkből kiinduló sugár csillagra találna és az egész égboltozat oly vakítóan tündökölne mint a Nap. Megszűnnék a nappal és az éjjel között minden különbség.1 2 Nem találunk még a tejútban sem olyan tájra, mely a Holdéval egyenlő testszög mellett annyi fényt árasztana ki, mint a Hold, de találunk még a legjobb messzelátóinkkal is csillagtalan sötét tájakra és ezek amellett tanúskodnak, hogy a csillagok száma bármekkora legyen is, csak véges és nem végtelen.3 Azt az állítást, hogy az égnek csillagtalan tereit sötét csillagok töltik ki, elfogadnunk nem lehet, hacsak fel nem tesszük, hogy a sötét csillagok távolabb vannak tőlünk, mint a világítók, mert különben gyakorta elő kellene fordulni ismert csillagok eltűnésének, ismeretlen csillagok előtünésé- nek és tán évezredekig tartó ragyogásának. És miért volna az égboltozat egyes táján annyi sötét csillag, más tájain meg oly kevés? De meglepő volna, a sötét, tehát már kihűlt csillagoknak oly nagy száma azért is, mert a kihűlő félben levő vörös csillagoké aránylag oly kicsiny. 2. Amásodik érvet a csillagok számának végtelensége ellen a grá- vitáció kicsiny volta szolgáltatja.4 Az első argumentum ellen hivatkozhatnánk még végtelen számú sötét csillagra, vagy állíthatnánk, hogy a távo1 A. R. Wallace i. m. 129—134. 1. 2 A kúp alapja a magasság négyzetével növekszik, ezt tanítja a geométria, a megvilágítás erőssége a távolság négyzetével csökken, ezt meg a fizika. Ezen tételekből következik, hogy, ha fényforrásúi a kúpnak alapja szolgál, a kúp csúcsában a megvilágítás erőssége mindig ugyanaz, bármily távolságban legyen is a kúp alapja a csúcsponttól, mert aminő mértékben növekszenek a fényforrás méretei, a megvilágítás erőssége ugyanazon mértékben csökken. Ha pl. a kúpnak magasságát megkétszerezzük, ennek a kétszer olyan magasságú kúpnak, négyszer nagyobb lesz az alapja és ez a négyszer nagyobb erősségű fényforrás kétszeres távolságból négyszer kisebb erősséggel világít. A megvilágítás erőssége tehát ugyanaz maradt. Ha a csillagok száma végtelen volna, a szemünkből kiinduló sugaraknak mindegyike csillagra találna. A csillagok világa oly kúpoknak volna tehát az összesége, amelyeknek alapját különböző távolságokban levő csillagok alkotnák. Mivel a megvilágítás erőssége az alap helyétől független, azért akár a Nap zárja el szemkúpunkat, akár bárhogyan elosztott csillagok, a kúp csúcsában, ha testszöge a Napéval egyenlő, a megvilágításnak erőssége ugyanaz volna. Már pedig nem találunk még a tejútban sem olyan régiót, mely egyenlő testszög mellett csak a Holdéval is egyenlő fény mennyiséget sugározna ki. A Nap 300 ezerszer annyi fényt áraszt ki, mint a teli Hold és 6 milliószor annyit, mint az összes csillagok, noha testszöge kb. csak 1/185000 része az egész égboltozaténak. 3 Dr. Lakits Ferenc : A csillagok száma. Term. tud. Közi. 1907. 616. 1. 4 Dr. Massany Ernő: A mindenség kiterjedése. (Oven Ely után) Term. tud. Közi. 1909. 456. 1, '
