Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1906

A történetírás bölcselete

Vannak, akik a vallásos gondolatok és érzelmek szerepét az egyéni és társadalmi érdekközösség tudatának felébresztésével óhajtanák pótolni. Mintegy így szólanak hozzánk: A társadalmi lét nagy és megbecsülhetetlen jótétemény reád. Feltétele a te anyagi megélhetésednek ; melegágya a te szellemed kifejlődésének. Minthogy a te embertársaid támogatnak téged földi pályafutásod küzdelmeiben, neked is szigorú kötelességed, hogy a viszontszolgálat áldozatos munkájával a közös harmónia fenntartására törekedjél. Mindezek magukban véve szép és nemes dolgok. De mi történik akkor, ha én nem értem meg ezeket az egyszerűeknek tetsző, de valójában szélesebb látókört igénylő, elvont fogalmakat ? Mi történik akkor, ha a reális élet hullámaiban nem sikerül nekem az absztrakció munkája ; ha a magasabb harmónia szemlélete helyett tekintetem a gondtalan élet fényére s mellette mindjárt a magam libegő rongyaira esik'? Mi történik akkor, ha rajtam kivül még milliók és milliók akadnak, akik ebben az elméleti, célnak s cselekvési oknak kitűzött harmóniában épenséggel nem látnak gileádi balzsamot, amely átfutván, meggyógyítsa a sebes szíveket ? Hisz a tapasztalás igazolja, hogy az egyedek életsora a legrendezettebb társadalmakban is erősen kirívó különbségeket mutat. Vájjon nem hiú-e tehát a reménység, amely az állami rendnek és harmóniának fenntartását olyan gondolatoktól és érzelmektől várja, amelyeknek pusztán egynehány privilegiumos százezer szivében van alapja ? Tartósabb jövőre számító társadalmi organizációnak az egyedek közös és állandó szellemi és érzésbeli tartalmára kell támaszkodnia. E tekintetben a tekintély képviselőinek két kézzel kellene nyúlniok az immár kész vallásos ideák után. Mig az ember a földi lét küzdelmeiért a legfőbb Lénynél keres kárpótlást, aki az erény, az engedelmesség és az áldozat szellemét oltja beléje, mi sem könnyebb, mint a kormányzó hatalmak konszolidáló munkája. Ha azonban az emberi szellem a lét szük korlátai közé koncentrálja az időt és a mindenséget: ha igényeivel, amelyek megvalósítását korábban az Istentől várta, a társadalom, vagy elüljárói felé fordul: nem fognak-e ezek összeroskadni a mindenható gondviselésnek erőikhez egyáltalán nem arányos szerepkörében? Segít-e rajtuk a tekintély palástja, mikor olyas fogalmak élnek a köztudatban, hogy amint mindnyájan az érzéketlen föld szülöttjei vagyunk, úgy mindnyájan sorsosok leszünk a közös és teljes megsemmisülésben is ? Meg fognak-e menteni bennünket az általános felfordultságtól a törvények, amelyek, amidőn az egész társadalom nevében intézkednek, sokaknak akaratlan ellenségeivé válnak? Gondoljunk csak pl. a tulajdonjogra. A magasabb rendű gondolatok halála szükségkép kiérleli ama meggyőződést, hogy az ezen körbe tartozó törvények — állami tekintéllyel támogatott szabadalmak a földi javaknak nyugodt bitorlására. Hasztalan itt az okosság minden erőmegfeszítése. Haszontalanok az öszszes bölcseimi érvek — a jó és rossz sors adiaforizmusáról, a munka elő-