Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1906

A történetírás bölcselete

nyerői a tétlenség fölött, a javak élvezetével járó aggodalmakról s életunalomról, az arany középszerűség áldásairól: ha a harmónia nincs meg az egészben, nem lesz meg a társadalomban sem; a röghöz tapadó gondolkodás forrongó, vulkanikus talajon kisérti meg az állami konszolidáció illuzórius munkáját. A politikai morális a dolog természete szerint nem elégedhetik meg az általános elvek hangoztatásával. A gyakorlati élet berendezésére részleges törvényeket kell megalkotnia. Erre nézve történt is immár kisérlet a francia akadémiának egy pályatétele révén. Gondolatnak is érdekesek a kitűzött feltételek, amelyek szerint az új világrendet szabályozó morális törvények »az eszmék analízisének, osztályozásának, megállapításának s fejlődésének természetes eredményei legyenek.« Valóban nehéz megőrizni a türelmet és a komolyságot, amikor az életnek sok-sok küzdelmét megállott, éjjel-nappali gonddal gyakorolt, képezett agyvelők ilyen naivitásokat bocsátanak világgá. Ne feledjük, hogy az emberi cselekedetek erkölcsi szabályozásáról van szó; hogy egy pusztán észbeli, bölcseleti meditáció óhajtja kormányozni a mi eszünket, akaratunkat és érzelemvilágunkat. Először is azt kérdezzük, hol van az az észbeli tekintély, amelynek az okoskodásait egy individuális kor egyénileg zsinórmértéknek tekinthetné. Azután hol vannak a lángelmék a nagy tömegben, amelyek az indulatok és szenvedélyek fellobbanásai alkalmával villámgyorsasággal át tudnák futni azt a nehéz és mély bölcseleti processust, amelynek eredményei a politikai morális tételei s a melynek tiszta látása (evidenciája) rögtön beterelné — ha terelné - akarati elhatározásukat a politikai morális kerékvágásába ? Könnyű a dolga a tekintélyi kornak. Mikor rámutat a tízparancsolat kőtábláira s onnan leolvastatja velünk pl. azt a törvényt: Ne lopj!, az a magas, domináló hatalom, amelyet a logika agyvelőnkbe, a külső természet a szivünkbe írt, egy pillanat alatt megvilágosít és megindít bennünket, a gyermekeket csak úgy, mint a meglett férfiakat, a tudatlanokat csak úgy, mint a legműveltebbeket. Midőn azonban a politikai morális szól így hozzánk: Ne lopj!, az okoskodások egéöz láncolatát kell hozzákapcsolnia — a tulajdonjog törvényeiről, az emberi állapotok egyenlőtlenségéről, a társadalmi rend különböző vonatkozásairól; elő kell vennie a rábeszélés fegyvereit, meg kell oldania ellenvetéseinket; hozzá kell férnie a legdurvább agyvelőkhöz. Mintha egy kis gyermeknek anatómiai kurzust nyítanának, hogy megtanulja, minő ételekkel szabad élnie ahelyett, hogy e tekintetben a jó édesanya tanácsainak útján járna. Azt mondhatja valaki, hogy a politikai morális ideáját a népoktatás felkarolásával kell megközelíteni. Üdvös a kultúra terjesztése, elismerjük s lehetőség szerint fel is karolandó : de rettentő baj, ha az erkölcstant is oly ismeretkörré degradáljuk, amelyet hosszas s nehéz szellemi erőfeszítéssel lehet csak úgy-ahogy elsajátítani.