Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1906

A történetírás bölcselete

bizonyos, a szellemi életet illető szabályokat igyekszik levezetni a tudomány, sikerrel folyik a munka. Mikor azonban az emberi complexum egymást átfolyó alkatelemeit egyoldalúan, az emberi természet valamely izolált részével törekszik megmagyarázni : a kizárólagosság eddig be nem bizonyított s be nem bizonyítható jogosultságának elismerése arra kényszeríti az egyes módszerek híveit, hogy heterogen dolgokat — mint okot és okozatot — hozzanak egymással összefüggésbe. Ily módon az átmenetek merőben hipothetikus jellegűek lesznek s a bennük rejlő, kétségtelen igazság csak annyi, hogy az emberi alkotóelemek egyazon egyednek képezvén részeit, valamifajta kölcsönhatásban állanak egymással. A többi következtetés, akárminő tetszetős palástban grasszáljon is a szellemi divatvilágban, a tudományok országában alig szerezhet honossági jogot. Tételeink jogosultsága érdekében felidézhetjük tanúbizonyságul az újabb idők legmélyebb értelmű filozofusát, Kant Immánuelt. Az emberi ismeretek eredetét s terjedelmét vizsgálva nem habozott kimondani, hogy ismereteinket nem csupán az empirizmusnak, az érzéki tapasztalásnak, köszönjük. Vannak transcendentális, az érzéki tapasztalástól független, ismereteink is, amelyek tehát az a »priori« gondolkodás szükségességét igénylik úgy eredetük, mint fejlődésük szemléletében. Még ha érzéki benyomások útján veszünk is tudomást valamely tüneményről, a róluk megalkotott ítélet a tiszta értelemalakok, gondolkozási formák — kategóriák nélkülözhetetlen közvetítésével jön létre, amelyek pedig a priori tulajdonai a mi belső világunknak. Hogy világosan beszéljünk, egy példával illusztráljuk Kant eme felfogását. Ha este gyertyát gyújtok, eloszlik a szoba sötétsége. A létrejött változást csak oly feltétellel tudom megérteni, hogy az eszemnek megvan az a belső, minden külső tapasztalattól független sajátsága, hogy az ok és okozat között kapcsolatot tud létesíteni. Kant mélységes eszmevilága, ha mindenben nem is találja igazoltnak a tudományos világ, annyit mindenesetre kétségtelenné tesz, hogy az ember ismeretvilágában az empirikus és a priori tünetek bámulatosan összefonódnak s egymás mellőzésével rettentő fogalomzavart idéznek elő. A Kant után következett bölcsészeti mozgalom hasonlóképen komoly tanulságot foglal magában a maga nagy tévedéseiben is — álláspontunk igazsága mellett.. A filozofusokat nem tudják kielégíteni az empirizmus részleges igazságai. Hegel tekintete a történelem eseményeire esik : változatosságot s e mellett mégis alapjában egységes fejlődést, bizonyos szabadságot s e mellett korlátozottságot lát az egyének és államok életében. Nem tudja remélni, hogy az empirizmus kutatásai valaha egységes mederbe szakadjanak össze s a részleges kutatások gyümölcse: a megmagyarázott emberi lét legyen. Élénken áthatja tehát valamifajta uj kutatási alap szükségességének érzete, amely az