Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1906
A történetírás bölcselete
tartalmunk gyarapodásai — akarva-nem akarva rugóivá lesznek egyéni tevékenységünknek : azt hisszük tehát, nem végzünk helytelen feladatot, amidőn a fel-felbukkanó szimptómákból megkiséreljük egybeállítani az egyes bölcseleti rendszerek szervezetét s igyekszünk kimutatni, képviselőik menynyiben tették a történelmet az élet mesterévé — eredeti hivatása szerint — vagy ugyannak megrontójává. Mikor a középkori tekintélyi elv pusztulásnak indult a népek közszellemében, a felemelkedett egyéni felfogás egyszerre tabula rasát csinál a lét nagy kérdéseiből, az egyén és társadalom eredetéből, rendeltetéséből s céljaiból egyaránt. Nagy erővel indult meg az egyedek szellemi versenygése, hogy a hitelüket vesztett alapelveket újakkal pótolják. A felmerülő ideákat — a dolog természete szerint — pontos keretbe foglalni képtelenség. Általában mégis három nagy csoportját lehet megkülönböztetni a történetbölcseleti elméleteknek, aszerint, amint bennük a materiális, az intellektuális vagy a spirituális elemek vergődnek túlsúlyra. 1. A materiális felfogás a régi tekintélyi elv ellen feltámadt reakció legszélső árnyalatának tekinthető. Kialakulására alkalmat a természettudományok rohamos fejlődése szolgáltatott. Kant: Naturgeschichte und Theorie c. művében (1755.) s Laplace: Exposition du systéme du monde c. munkájában (1795.) a Naprendszer eredetét illetőleg egymástól függetlenül azonos hipothézist állítanak fel. Szerintük a mai csillagrendszer ősanyaga egy hatalmas gőzgömb volt, amelyet valamely ismeretlen ok forgó s egyben haladó mozgásban tartott. Perifériáiról gyűrűk szakadtak le, amelyek azután összesűrűsödvén, a földet és a bolygókat eredményezték. Logikai sorrendben azután Lyell következik az ő geológiai tanulmányaival. Tudományos búvárlatai azt a hitet ébresztik benne, hogy az ősrégi s az újabb földtani alakulások azonos erők működésének hatásai; következőleg a velük kapcsolatos szerves és szervetlen élet egyazon fejlődési rendszer változásainak tekinthetők. Lamarck már az organikus élet kulcsát keresi. »Philosophie zoologique« c. művében (1809.) Darwin előtt ötven esztendővel hangsúlyozza, hogy a fajok a környezet behatása alatt fokozatos átalakulásokon mennek keresztül. Lavoisier, francia chemikus, pedig az égési folyamat természetét vizsgálgatva meglepő bizonyítékokkal támogatja az anyag fennmaradásának elvét. Minthogy az emberi testben is lassú égési folyamat megy végbe, könnyű szerrel felmerült a gondolat, hogy a vegytan törvényeit az élettanra is lehet alkalmazni. Mikor tehát a természetfölötti világot ignoráló agyvelők új alapot keresnek az ontologiához (lénytan), nagy diadalérzette] fordulnak a természettudományok vívmányai felé. Igaz, hogy itt a hitnek egy új formáját kell még