Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1896

— ami szörnyűbb volt — az asztaltól elzavarta, idézvén megnyugtatásul szt. Fái szavait: »A ki nem dolgozik, az ne is egyék.« A kötelesség-tudásán kívül a tanuló-ifjuság iránti szeretetből magyarázhattam ki azt az odaadást, türelmet, lelkiismeretes pontosságot, agg-kora daczára azt a lankadást nem ismerő kitartást, melylyel mint püspöki biztos a hittanvizsgálatoknál elnökölt. Igazán csak úgy áradozott az ember szive az örömtől, midőn látta, mint iparkodik jóságos szive még a leggyengébben is segíteni, vagy pedig a lusta diákot korholni, valamennyit pedig Isten, az ő egyháza és haza iránti munkás szeretetre lelkesíteni. Jézus tanítványa lévén, kinek isteni szivében a legrészvevőbb jóság él, ragyog, nagyon természetes, hogy ő nemcsak a gyermeket, a tanuló-ifjuságot szerette, hanem a gyengéket, az árvákat, a gyámoltalan özvegyeket is. Mindenét reájuk költötte, érettök aggódott; számon tartotta, kinek mennyit és mikorra igért, s mintha ígérete valóságos adósság volna, kölcsön kért nem egyszer, ha magának nem volt, (ami gyakorta előfordult), csakhogy szegényein a kellő időben segíthessen, a közmondás szerint : »Qui cito dat, bis dat: a ki jókor segít, jobban segít.« Igazán nemes szivének jellemzésére följegyzésre méltó a következő érdekes eset. Egy este egyik ismerőse jó későn látja köpenyébe burkoltan a jó öreget lefelé sietni a Széchenyi-téren. »Hová, Pista bácsi, ilyen későn hazulról V« szólítja meg az ismerőse. »(), kedves öcsém uram, nagy bajban vagyok ! Nagy bajban !« — válaszolja a jó Pista bácsi. »Nagy bajban ? Szóljon, jó Pista bácsi, mi történt ?« kérdé ismerőse megrendülve. (Zsinkó bácsinak csakugyan nagy bajának kellett lennie, hogy ily későn kénytelen botorkálni a városban.) »Hát az történt, kedves öcsém uram, hogy egy szegény ember, — bizony nevét elfeledtem, — de erre a levélre lel van irva (s ezzel egy nagy pecsétes levelet vesz elő), ... ez a szegény ember, ki Erdélyben lakik, nagyon meg van szorulva, segélyt kért. Ilyenkor szoktam neki 50 frtot küldeni, de még pénzhez nem juthattam : hát most irtain neki, mivel a terminusa lejárt, hogy ne haragudjék, mihelyt pénzt kapok, azonnal megküldöm.« Szegényei miatt nem egyszer még a szükségest is elvonta magától. Háztartása, ruházata olyan egyszerű volt, mint a legszegényebb plébánosé, hiszen nem került, mert sok volt a szegénye. A folytonos munkában kimerült gyöngélkedő öregnek üdilő fürdő volna szükséges ! De nincs rá való: a pénz kell az ő beleg szegényeinek. Ha pedig orvosa mégis sürgelle a neki is szükséges sós-fürdőt, szót fogadott; zsebébe sót és szódát tett, sietett az egyik helyi fürdőbe, elkészítette a gyógyfürdőt. Így teljesült az orvos kívánsága is ; de a mi a fő, a valódi gyógyfürdő költsége megmaradt s így több jutott az ő szegényeinek. Egyébként nem igen mérlegelte, méltó-e valaki jótéteményére. Hiszen Isten is nemcsak a jókra, hanem a gonoszakra is felkelti napját : tehát neki is mindenkivel jót kell lennie, úgy hogy e tekintetben nem igen tudták jóságát kifárasztani.