Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1891

Dr. Békefi Remig: Széchenyi István gróf, a magyar nemzet regenerátora.

— 10 — Kossuth liz évvel ezelőtt sajtó alá bocsátott nyilatkozatában elismeri, hogy »Széchenyi nem neki volt személyes ellensége, hanem az ügyé, melyet képviselt és képvisel. Engesztelhetetlen ellenkezésben állott pártunkkal, elveinkkel, politikánkkal.« S valóban, midőn Széchenyi Kossuth személyiségéről beszél, nem egyszer csipős élez, a hon jövőjeért aggódó fájdalom, epés keserűség, sőt fölháborodás szülte szenvedély is hangzik el ajkáról: de gyűlöletet, vagy kicsinylést nem találunk szavaiban. így: a »Pesti Hirlap szerkesztőjének nein szivében van a baj. mert az bizonyosan nemes, mit szülőihez vonzó fiúi gerjedelmeinél fogva a haza méltányolni is tudott: nálamnál magasb véleménynyel senki sincs a f'esti Hirlap szerkesztőjének rendkívüli elmebeli tehetségeiről s terebélyes olvasottságáról; bár volna tehát Kossuthnak inkább rosszabb szive, bár ne volna oly magas lelkülete, bár ne szakitana éjjeli rövid nyugalmából annyi órákat el, és alunná magát inkább egészen ki; de a helyett aztán követne jobb modort és vezetne tévutak helyett inkább a jobb útba!« Széchenyi elismeri Kossuth hazafiságát, jó hajlamú embernek tartja, nemes szivéről nem kételkedik; de elitéli benne, hogy lángoló érzelmeit s magasan és szabadon szárnyaló képzelinét nem tudja fékezni. Meggyőződése Széchenyinek, hogy a nemzet Kossuth vezérlete alatt az összeütközést az uralkodó házzal és Ausztria érdekeivel, s a forradalmat el nem kerülheti. Ezért szállt szembe Kossuthtal. A szenvedélyes hang s az epéskedés rosszúl választott fegyver volt Széchenyi kezében; azon felfogása pedig, hogy'az általa megindított mozgalmat azon pillanatban tartóztathatja föl, midőn neki tetszik, az öncsalódást s a természeti törvények ügyeimen kívül hagyását rejti magában. I)e magasra emeli alakját azon szempont, hogy bár Kossuth ő róla a pest-vármegyei gyűlésen 1840-ben így nyilatkozott: »A honszeretet azonban gróf Széchenyinél henye sopánkodásban nem párolgott el. Ujjait a kornak iiterére tevé és megértette lüktetéseit. Én ezérl, egyenesen ezért tartom én őt a legnagyobb magyarnak; mert nem ismerek senkii históriánkban, kiről elmondhatnék, hogy százados hatásra számított lépései sem korán, sem későn nem érkeztek . . . Gróf Széchenyit a kor szükségeinek hatalma alkalmas időben ragadta meg. (3 korának nyelvévé lőn, ő korának szavakat adott«, — mondom, bár Kossuth igy nyilatkozott, s bár tudta Széchenyi, hogy Kossuth irányának megtámadása népszerűségének megsemmisülésével jár, — meggyőződéseért teljes odaadással küzdött. Széchenyi itt erkölcsi nagyságának hü méreteiben jelenik meg előttünk. A férfiú, ki tizenhat év óta teljesített hazafias szolgálatával nemzetének köztiszteletét szerzi meg, a ki a népszerűséget czélnak soha sem tekintette, mint eszközt azonban nem vetette meg; a ki kívánta, szerette a népszerűséget, mert becsületes szándékú munkájának méltánylására számított, — mondom a férfiú, bár előre tudja sorsát, kilövi szellemi fegyverét nemzete jövőjeért. »Jól látom, úgymond, hogy hitelem mind odafenn, mind odalenn napról-napra csökkent, inig végre, mert egynek thémája után sem akarék indulni, egynek zászlója alá sem akarék állni, sől a helyett, hogy itt is dicsérjek, ott is dicsérjek, mit sokan felette ügyesen és felette hasznosan lesznek, itt is gáncsolok, ott is gáncsolok; — politikai