Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1891

Dr. Békefi Remig: Széchenyi István gróf, a magyar nemzet regenerátora.

— 11 — helyzetem hetíí szerint két pad köztti lőn.« Majd meg: . . . »lehetetlen, hogy a jobb kedély a legnagyobb búba ne sülyedjen, midőn látja, hogy azt, mit eddig megmentettünk, mit dicsőséggel és gyönyörrel lehetne fénypontra vezetni, — faragatlan kezek megsemmisítik. Ezzel hazámnak tartozom, és reám nézve bármi következzék, sőt ha ma volna is utolsó pillanatom, azon hűségnél fogva, melyet hazámnak esküdtem, bár holt testemen menjenek keresztül, és magam maradjak egyedül, magam leszek ellene.« Széchenyi tehát csakhamar tájékozódott; látta, hogy a közvélemény tőle elferdült és Kossuth felé hajolt. Hosszúi esett neki, fájlalta, — de nem segíthetett rajta. Ezen pillanattól fogva a kormányra veti szemét; vele és általa igyekszik terveit valósítani. Szerinte szükséges, hogy a nemzet és kormány egy czél felé tartsanak. A kormány ne feledje, — mondja — hogy a magyar nem lehet és nem akar egyéb lenni alkotmányos magyarnál; a magyar pedig gondolja meg, hogy nem él magánosan, hanem házasságban. »Alkotni, nemzetileg ós alkotmányilag alkotni, ez volt és ez lesz mindig lelkem vágya ; s nein nehezítni, akadályozni, sőt rombolni. Mi tehát természetesebb, mint az, hogy én . . . oly arányban közelitek a kormányhoz, mint a milyenben a kormány közelite az alkotmányhoz, a nemzetiséghez. Mikép ha kétszer kettő nem öt, a négyszög nem kerék, és az 1844-iki év nem 1823-iki időszak, nekem Széchenyi Istvánnak vagy le kell lépnem a politikai pályáról, vagy a kormány közelítésének elibe mennem viszonlag.« Széchenyi befolyását a kormánynál nemzetünk csakhamar megérezte; mert az 1843/44-iki nagygyűlés elé terjesztett királyi propozicziókhoz foghatót rendi országgyűlés eddig nem látott. Az ipar »védegylet«-nek Széchenyi nem volt híve, mert szerinte »chimaera azt vélni, hogy tömeges kivitel lehetséges, a nélkül, hogy külföldről szintén más hozassék be mint csengő pénz, ennélfogva vagy a nagy és költséges vasutak fognának tétlenül vesztegelni, azaz más szóval fejezve ki: bevitel nem lesz, vagy a védegylet fog dugába dőlni.« Ez ügyben Deák Eerenczczel is ellentétbe jött, s kemény czikkekkel rontott neki Deák szent-gróti beszédének. Deák némán tűrte a támadást. Széchenyi másodszor is megczikkezi Deákot, — de ez most is hallgatott. Széchenyi még miniszter korában sem feledte el a dolgot, s neheztelve említette Deáknak, hogy még válaszra sem méltatta sorait. De miért is feleltem volna? — szól Deák. Mindketten szenvedélyesek levén, ki tudja, hova vezetett volna a polémia. Mi haszna lett volna a hazának, ha összevesztünk volna ? Nem jobb-e, hogy barátok maradtunk ? Széchenyinek mindemellett is nagy bizalma volt Deákban. Őt tartotta ezen időben egyedül alkalmasnak a pártvezérségre. Unszolja is. hogy vegye kezébe a vezéri zászlót; s biztosítja, hogy a mit mennyiségileg tán vészit, minőségileg bőven megnyeri. Deák azonban kitér a felszólítás elől. Széchenyi ekkor mérlegeli a viszonyokat. S most még inkább azon következtetésre jut, hogy neki mégis csak a kormány támogatásával lehet Kossuthtal mérkőznie és saját czélzatait keresztül vinnie. Az újonnan megalakult Apponyikormány meg Széchenyibe helyezett nagy bizalmat, azon hitben, hogy Széchenyi sikeres vállalatai a közvéleményt a kormány felé terelik. Apponyi felszólítja tehát