Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1888

— 5 tóbb okirata, a sz. Írás, világos szavakkal beszéli el az ember származását. — „Alkossunk embert" — szóla az Úr —- „a mi képünkre és hasonlatosságunkra", „és teremte Isten az embert az ő képére." — Az ember tehát Isten teremtménye. — Ha pedig Isten az ember alkotója, eléje oly czélt tűzött, mely erejét és tehetségeit nem fölözi. — Már pedig porhüvelyünk elenyészhetetlen lelket takar, mely a változhatatlan és örök Istent megismerheti; tehát rendeltetésünk is túlszárnyalja a földi lét határait. Az ember végczélja: Isten, vagyis a teljes és örök egyesülés Istennel; — hiszen „Isten az Alfa és Omega, a kezdet és vég." — A földi élet esak az előkészülés ideje és az nttörés munkája a vég-czél felé, „nincs itt maradandó városunk, hanem a jövendőt keressük." — Még a pogány Cicero szerint is más állatok lefelé hajolt testtel vannak formálva, hogy füvet egyenek, egyedül az ember jár fölemelt testtel, hogy az égre tekintsen, hová rokon éi hol az ő régi hajléka van. Földi rendeltetésünk tehát abban áll, hogy Istent megismerjük, szeressük, neki szolgáljunk, s ekkép üdvözüljünk. A nevelés feladata az embert czéljához eljuttatni. Tehát mindazon nevelés, melynek czélpontja nem esik össze az ember végső ozéljával, helytelen, káros és veszedelmes. „Műveltség", „boldogság", „szépség", „hasznosság", „munka" jelszavak lengnek sok nevelő zászlaján. Nagy hangú és üres, semmit mondó és tartalom nélküli, határozatlan körii és tetszés szerint elcsavarható irány-eszmék ezek. Értelműkkel hangoztatóik sincsenek tisztában ; ne kívánják tehát mások tömörülését elveik körül ! Mi tehát a nevelés valódi czéljaV A nevelés valódi czélja: maga az Isten, — vagyis az Isten képmásának kifejezése az emberben. Minthogy pedig az Istenség Jézus Krisztus személyében testesült meg, a nevelés valódi mintaképe: Krisztus. Ezen eszmény-kép nem pusztán fogalom és képzelmi szülemény ; hanem megtestesült valóság, mely közöttünk él tanaiban, erényeiben és követőiben. Ez a tökéletesség és nagyság legfelsőbb foka, melyet megközelíteni lehet, de elérni soha; hiszen „Jézus nagysága mellett — mondja Channing — minden emberi tökéletesség homályba vész". Ezen eszmény-kép minden időt ós helyet, kort és nemet felölel, egy elől sem zárkózik el és egyet sem zár ki magából. Hatása az érzékek korlátait nem ismeri; szétáradó fénysugarai a bolyongót helyes irányba terelik ; a benne nyilvánuló összhangra a megsértett világrend kiegyenlítődik; biztató vonásai még a holtat is életre keltik. Tehát (3 valósággal: „út, igazság és élet". Krisztus nem a világosság sugara, hanem maga a világosság. 0 egy fölülmulhatatlan és teljes erkölcsi szépség ; mert - - Hettingerrel szólva — „a tiszta, tökéletes, zavartalan eszmény csak ott létezik, hol az eszme teljesen és egészben jelenik meg; a hol nem egy isteni szó, nem egy isteni gondolat nyilvánul az emberben, hanem az Ige. a ki maga Isten. Es Jézusban ez jelent meg, ki épen ezért visszfénye az örök Atyának, kiben az Istenség telje lakozik." De lássuk, mily vonásokban véste szivébe e fönséges eszmény-képet századunk legkimagaslóbb alakjainak egyike, a világ sorsát intéző I. Napoleon, ki ép úgy ismerte a hatalmat biztosító trón-zsámolyt, mint Szent-Ilona szigetének a száműzetés keserű kenyerét nyújtó kopár szikláit: „Krisztus — mondja Napoleon — az emberek szeretetét akarja, vagyis azt, a mit legnehezebb megnyerni e világon; a mit a bölcs néhány barátjától, az atya gyermekeitől, a fivér fivértől hiába