Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1888

- 28 — ság forrásához, földi gondjaikat leteszik s egy pillanatra szinte szemlélik azt, kit láthatni egyedül a jóknak jutott boldogitó osztályrészül. Ekkor Monica megragadja jobbjával Ágoston bal kezét, ölébe veszi s félig tudatosan, félig szinte elragadtatva szorongatja. Ugyanezt cselekszi Ágoston édes anyja jobbjával s fejét, saját karjára támasztva, ennek térdére hajtja. Mily meghat«') jelenet ez! Azon Ágoston, ki éveken át kerülte anyját, ki az anyai szó előtt sokáig bezárta füleit, kinek tettei eddig nem édes szülőjének gondolat- és érzelem-világából valók voltak, ki a hiúság és gőg veszedelmes ösvényére lépvén, a hitetlenség országába tévedett s a bün pocsolyájában fuldoklott, ki daezos természetével s ifjúkori kihágásaival jó anyjának sok kinos éjszakát teremtett, — most kiengesztelődik, gondolatban, érzelemben és akaratban egybeolvad édes anyjával. Szivök, bár külön ver, mégis egyért dobog; leikök, bár külön ól, mégis egyért hevül: az örök életért! E pillanattal véget ér Monicának, az igazi jó anyának, fájdalma; hiszen reménye, fiának megtérése, valósult. Halálos óráján, mely nemsokára ütött, nem aggasztja fia sorsa, nyugodtan zárja le szemeit s költözködik új hazába. Ki haboznék, csak pillanatra is, Ágoston megtérését édes anyjának könyekkel áztatott imájából magyarázni? Hiszen miként a természet háztartásában, ha a felhőtlen égboltról erősen letüző forró nyári napsugár a növényzet táplálékát, az éltető nedvet, kiszívja, a virágokat és fákat fejlődésükben meggátolja, a leve leket elfonnyasztja, mindent eléget, fölperzsel s pusztasággá tesz, — huzamos csendes nyári eső után uj életre ébred a haldokló növényzet, a virágok és fák nedvkeringése meggyorsabbul, a fejlődés fokozódott erővel indul meg, a levelek, ránczaikat eltüntetvén, szinte megifjodnak, a sorvadás kíséretében járó sárgaság helyére üde zöld szin telepszik : úgy a lélek világában, ha az elhanyagolt, vagy eltévesztett nevelés a helyes gondolkodás, érzés és akarás józan elveit nem helyezte ingatlan alapokra, ha az értelem, a hitetlenség rabbilincseibe verve, a nemesebb eszmék utáni törekvéstől idegenkedik, ha a sziv hő dobbanásának vissza-hangzását a közönyösség jég-kérge lehetetleníti, — az édes anyának benső imája fensőbb hatalom segítségét esdi le, a szárnya-szegett szellemnek magas röptét s szabad szárnyalását visszaadja, a léleknek szinte fagyasztó hidegségét az igaz, szép és jó iránti lelkesedésre változtatja, életkedvet és józan hevülést önt az egyénbe, az önzés merev és szük köréből a társadalmi élet mezejére vezet s megtanítván, mily magasztos feladat kötelességeink teljesítésével a haza s az emberiség javán munkálkodni, a haza- és emberiség-szeretet tüzét messze világító lángra lobbantja. f) Evekkel ezelőtt az Adriai tengeren nagy vihar dühöngvén, a felkorbácsolt hullámok egy személy-szállító hajót magokkal ragadtak s elbontással fenyegettek. A hajóskapitány, kinek már elég alkalma volt megismerkedni a tenger kellemes nyugodtságával s fékevesztett szenvedélyével, a szélvész folytonos nö vekecléséből előre látta a katasztrófa bekövetkezését. S a mitől tartott, nem maradt el. A szél ugyanis hirtelen megfordul, a hajót oldalt kapja s hatalmas hullámhegyet csap föl a födélzetre. A kapitány ekkor veszi észre, hogy az iszonyú víztömeg hát is elkapta oldala mellől. A kapitány lelki állapota leírhatatlan; az utasok életéért rá nehezedő felelősség érzelme s a gyermekének elvesztése fölött kesergő atya fájdalma kétszeres erővel ragadják meg lelkét. A veszély kisebbí-