Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1885

Értekezés: A darvinizmus

13

tes tenyésztés folytán keletkeztek-e vagy sem, annak megítélését a természet- búvárokra kell bíznunk, kiknek nézeteik ez ügyben igen szétágazók. Vagyis azon állítás, bogy az egész növény- és állatvilág hosszú időkön keresztül lassanként egyszerű sejtekből fejlődött, és hogy köztük származási rokonság áll főn, hogy mind az ős, mind a mostani világ teremtményei egy egységes eszményi terv szerint alkottattak, — ezen fejlődési elmélet kétségtelenül megállhat, mint filozófiai elmélet és világnézlet; de más kérdés az, hogy, hogyan ? A típusok átmeneti alaksorai még nem bizonyítják azt, hogy egymásból fejlődtek ki a különböző típusok: csak azt, hogy hasonlóságuknál fogva a mi osztályozó értelmünk rendszerbe foglalta. A típusok közt álló úgynevezett áthidaló alakok, egymás mellett önállóan is keletkezhettek egy ősalaktól úgy, hogy szervezeti ösztönük egyik esetben korában nyert kielégítést és megállapodott, míg a másikban később elégittetett ki és tovább haladt.

Darwin és iskolája sem egyetlen-egy genealogikus láncolatot vesznek föl, hanem azt tanítják, hogy egy közös központból több felé szétágazó származási sugarakat kell gondolnunk, melyek ismét több ágra szakadnak. Azomban ezen törzsalakok csak a fantáziában léteznek. Majomősapánk a kitől ember és majom közös eredetüket vették volna, sehol sem található ; az országot, melyben élnie kellett volna, elnyelték a tenger hullámai, ott valahol az indiai óceánban, Lemuriában. Ezen sehol föl nem lelhető ősapától viszszafelé, ábrándos képzeletünkben eljutunk egész az első monerig, az alaktalan tojás fehérnyeig, mely minden emberek és állatok déddédőse (dédn ős). Es Hackel le is pingálta az emberi nem ezen szép ágasbogas törzsfáját, mely szerint az ember ázalak és gilisztaféle alakjában lovagiasan küzdve, idegcsomókra tesz szert, aztán agyat és gerincoszlopot vív ki magának és a halak és hüllők hűvös eleméből a szárazra menekül.

Az első földtani időszak végén a kétéltűek haladó pártja előtt három út nyílik meg; azok bármelyikén elindulva magasabb létre vergődhetnek. Az első, a csuszó-mászókhoz vezet, a második a madarakhoz, a harmadik az emlősökhöz. A kétéltűek törzsalakja a szalamander és egyik érintkező pontja. Itt kettős veszedelem fenyeget; vagy a szalamanderokkal összezsörtölődni, vagy a gyikok varázs- igézetének áldozatul esni. Ne féljetek ! Gyors elhatározással kimenekülünk a kelepcéből, mert tejmirigyeket rügyeztetünk, a pikkelyek helyett szőrmét növesztünk, és ime itt az ősember! Már most a tovább fejlődés hatalmasan megindul, a csőrrel biró állatok mellett el, az erszényesek magasabb osztálya felé, — és e magaslati fokon egy igen fontos szerzeményhez jutunk. Ez nem más, mint a méh- szüiep (placenta = véredényekből álló szivacsos vörös testrész a méhben a csira táplálására) mely szervezetének különfélesége miatt a zoológusok előtt rendkívüli fontossággal bir, a mennyiben a természetszerű osztályozásoknál kiindulási alapul használják. A második időszak végén, a harmadiknak kezdetén száz és százezer évek után a jövő embere fölvitte a félmajomig: a lemurig. Ez azonban a kultúrában elmarad, de őseink tovább haladnak az óvilág keskenyorru valódi majmáig, ki a létért való becsületes küzdelmében tisztességes farokra tett szert.

Evek múlnak; az esztétika magasabb igényeinek a farok nem felel meg. A mi eddig hasznosnak bizonyult, most hátrányos lesz; ennélfogva farkdíszes őseink faroknélküli embermajmokká (katarzinelc) fejlődnek. Fönmaradt