Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1884

— 7 — egy lelkiismeretes tanárnak számolni kell egyszerűen az adott tényekkel és alkalmazkodni a viszonyokhoz, igyekezni megmenteni a rnegmenthetőt és használni az ifjúságnak annyit, amennyit bir, mert végre is a kivitel a mi kezünkben van, s a tanterv — sokszor elkeriilhetlcn — hibái nem felelősségünket csökkenti, de kell, hogy inkább buzgalmunkat hatványozza. A szorgalom, önmunkásság fölkeltése- és fokozására szolgálhatnak az önbecsérzet, a kötelességérzet, önbizalom, munkakedv fölkeltése, ápolása— a tárgy megkedveltetése s végre a tanulók önerejének folytonos tevékenységben tartása, irányítása. 1. Azok közé tartozom, kik szükségesnek tartják, hogy az ifjúban az önbecsérzet ne csak fölkeltessék, hanem ápoltassák is, nem csak mert a munkásság, szorgalom egyik serkentőjének találom, hanem ezért is, mert a gimnáziumban a nyilvános életre nevelünk, s az alkotmányosság, szabadsajtó korában önbecsérzettel, sőt némi dicsvágygyal biró egyénekre is szükség van. Azonban ezen meggyőződésem mellett is, épen nem helyeslem, ha ez tétetik a nevelés alapprineipiumává és a fősúly reá helyeztetik ; sőt inkább nagyon is csinján bánjunk az önbecsérzet eszközeinek alkalmazásával, és a gyermek hajlamához, természetéhez, indulataihoz mérten vegyük csak igénybe. Mert általán bajos eltalálni a kellő mértéket, s meghúzni a határt, hol az önbecsérzet az üres hiúságba, elbizakodott önhitségbe, vagy fékezhetlen dicsvágyba csap át. Ekkor pedig már nem serkentője a szorgalomnak, hanem megölője s ekkor a fiút nem a haza hasznos polgárává, hanem többször átkává neveljük. Általán elégségesnek tartom, ha a tanár által a szép, szabatos felelés után a tanuló egy pár szóval megdicsértetik, az osztálykönyvben kiemeltetik, ha alkalom adatik — az alább említendők nyomán — szorgalmuknak, igyekezetüknek tanúságát adhatni, stb. Mindenféle érdemjelek, cimek osztogatását, a nyilvános vizsgák, akadémiák alkalmával való fitoktatását az ily ifjaknak azonban nemcsak hogy nem helyeslem, sőt elítélem, mert legtöbbször a hiúságnak s társai megvetésének érzelmeit kelti föl az ifjú szivében. 2. A munkakedv, tudvágy, kötelességérzet, önbizalom fölkeltése, ápolása ártatlanabb és fontosabb dolgok. Ezen érzelmek felébresztése, ápolása, fokozása legyen inkább a tanár főgondja. E végből szeretettel és lelkiismeretesen tanúlmányozza tanítványait és tapasztalataihoz szabja eljárását. Némely tanúló hanyagnak látszik, pedig tehetsége gyönge. Ezek iránt kezdetben legyen kissé elnéző, bátorítsa, hagyja gondolkozni felelés közben, segítse át a nehezebb helyeken, ne adjon nekik bonyolúltabb példákat; ezek mellett azonban tartsa szemmel nem lankad-e szorgalmuk, jegyeznek-e pontosan, otthoni jegyzeteiket is kérje elő néha, s különösen, minél több példa kidolgozására sarkalja. Másoknak alapjok nincs. Ezeket figyelmeztesse a tanár e hiányukra, utasítsa, melyek a leglényegesebb dolgok, miket pótolniok kell, engedjen nekik időt az utánpótlásra — e közben a magyarázat alkalmával többször hivja fel, nehogy elhanyagolják az uj tananyagot. Sőt ha az ifjú tehetséges és szorgalmas, valódi igyekezetet árúi el — egy-két órát áldozhat a tanár arra is, hogy az iskolán kivül megadja neki az irányt, melyben haladnia kell. Vannak olyanok, kik kötelességöknek úgy a hogy megfelelnek, de sem a tudvágynak, sem a tárgy szeretetének tanújelét nem adják. Ilyeneknél meg