Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1880
6 Megállapítja a versszerzés reguláit, melyeket aztán saját verseiből vett példákkal világosit meg. E példák értéke azonban nincs arányban a hiúság nagyságával, mellyel azokat világgá bocsátotta s Baróti múzsájával szembeállította. E szerint a jelszó: a klasszicizmus, melyet ez iskola lobogóján hordott, nem igen öltött testet. A klasszikái szellem hatása csak utóbb, a kezdeményezők kidőlte után jutott uralomra az iskola második időszakában, midőn új erők léptek a megtöröttek nyomába. Ezek között első rangot foglal el a „magyar Horác“, — Virág Benedek. A mi a klasszicizmus első képviselőinek kertjében csak mint bimbó tengett, az az ő gyengéden ápoló kezei között nyiló virággá fejlett. „Virág Benedek nemcsak legügyesebb és legizletesebb kezelője a külső formának kortársai között, hanem legtisztább kifejezője egyszersmind azon szellemnek, mely a klasszikái régiséget örökké minta- és szabályadóvá teszi.“ (Toldy. A magy. költ. tört. 370.) Virág a formát már nem tekinti pusztán technikai dolognak, hanem az általa kedvelt szellem nyilatkozása módjának. Uly alak tehát az ő költészetében a római forma, mely élettel bír, azon ó-klasszikai szellem életével, melyet kifejez, s mellyel együttesen képez egy szerves egészet. Szelleme magasan lebeg előzőié felett. Müveinek a finom Ízlés, igaz, meleg érzés, a klasszikái nyugalom, örök derültség s higgadt gondolkodás biztosít örök becset. Költészetében mindvégig két műfaj biija az uralmat, — az óda és epistola. Mint ódaköltőnek voltak ugyan előzői egy Révay-, egy Baróti-, egy Rajnisban, de ezeket ő messze túlszárnyalta. A mi nálok hiányzott, azt bőven pótolta az ő múzsája. „Baróti pedans professor, (Bán. Rév. él. 189.) ki verseket farag. Rajnis író, kiben költői ér van, Révay pedig tudós, ki költészettel foglalkozik.“ Mindegyikben hiányzik az óda mozgató eleme, a hő érzés és a fenség, melyet költészetünk terén Virág ragyogtatott először a maga fényében. Virág tehát az óda terén teremtő lélek volt, ki mély homályba vonta előzőit. És ha találunk is ódái között kétes értékííeket, — még mindig mentségére szól azon körülmény, hogy előzőitől csak a rideg formát örökölte, nem egyszeris- mind a szellemet. Méltán mondja Toldy (írod. Arezképek 32. 1.), hogy az irodalmi virágzó korok megindítóit soha sem szabad pusztán széptani, de kell szükségkép históriai szempontból is megítélni, és méltatni az akadályokat, melyek leküzdendők voltak. Ezt Virágra alkalmazva, ha tekintetbe vesszük a nyelv mostoha állapotát, az eszmeszegénységet, a formalismus uralmát a renaissance kezdetén, melyek a szellem szárnyalását lépten-nyomon békóval fenyegették, s ha komoly figyelem tárgyává tesszük azt a nagyságot, mely Virág müveiből megdöbbentően fenséges alakban tekint felénk : — egy pillanatig sem fogunk habozni annak megismerésében, hogy óda-költészetünk Virág múzsájának vezetése mellett óriási léptekkel haladt előre, úgy, hogy kevéssel utóbb Berzsenyinek már csak az utolsó lépést kelle megtennie, kogy a magyar ódát világirodalmi jelentőségre emelje. Virág a bölcselmi és hősi óda megalkotásában bár többször követi a római dalosnak, Horácnak, vezérfényét, önállóságát ettől tpégis mindvégig megőrizte, mert folyton támogatta az eredetiség legerősebb biztosítéka, — g nemze? ties érzület. Költése a legutolsó ízig magyaros szellemtől áthatott művészet, s így
