Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1879

— 10 — melyeket a nemes gróf, Zicliy Jenő, oly fáradhatatlan buzgalommal országszerte terjeszteni, rendszerezni és megszilárdítani törekszik. Üdvözöljük ezen alkalomból Pécsváros azon derék polgárait is, kik a keletkezett áramlat folytán Pécsett a kereskedelmi és iparos társulatot megalapították. Tették ezt Pécsváros vállalkozó iparosai már több évvel azelőtt, de a tüz akkorában, erőre nem kapván, csak hamar kialudt. Legyen szabad remélenünk, hogy az újra fölélesztett tüz több lesz a szalmalángnál. Legyen szabad remélenünk, hogy tömörülés és kitartás által a pécsvárosi iparos társulat fog alapítani oly ipariskolát, melyben az ügy komolyságánál fogva nem fog megtüretni semmi, a mit értünk e szó alatt: szédelgés. Oly iskola legyen az, melyben ne csak előadjanak a tanárok, de a tanítványok is tudjanak! A közokt. m. k. minisztérium a lefolyt tanév alatt kihirdette, hogy Budapesten közép-ipariskolai tanfolyam nyittatik. Ez igen jól van, de az országra nézve nem elég. Jules Simon idézett szavai szerint az ipar fölvirágoztatására nézve szükséges, hogy legyenek mintáink és iskoláink dúsan. Azzal kecsegtetjük magunkat, hogy a Pécsett megalakult iparos társulat fog gondoskodni oly ipariskoláról, melyben az iparczikk-minták bősége mellett mintaszerű lesz a berendezés, minták lesznek a tanárok is, s melyben a sikeres tanítás a növendékekben gyümölcsözni fog dúsan. Jól tudom, hogy az iparos életpálya ellen akadályúl fenáll még azon előítéletekből igen sok, melyekről a bevezető idézetben és az ezen értekezés Il-ik számában emlékeztem; azt is tudom, hogy ezen előítéletek rögtön, egy csapásra ki nem irthatók. De az is bizonyos, hogy ha a szülők, vállvetve, közreműködnek: az előítéletekkel úgy elbánnak, mint a favágók fejszéi a százados tölgyekkel. Az ember a vele született kevélységnél fogva nagyravágyó és hiúlkodásában inkább választja a koldus és renyhe uraságot, mint a munkás, de jóllétre vezető iparosságot. így volt ez már a görögöknél, igy volt és van részben az európai népeknél. De a mely nép megízlelte egyszer a kereskedelem és iparos élet édes gyümölcseit, azt az üres urhatnámság láza nem gyötri többé, hanem dolgozik, hogy szerezzen, és szerez, hogy uralkodjék ! Hogy mily nevetségesek az iparos foglalkozás ellen fenálló előítéletek, annak kimutatására legyen szabad az ó-görög világból példát fölhoznom. Midőn Athene város polgársága a 30 zsarnok ellen föltámadt, és a polgárok közül sokan a Pireus kikötőbe futottak: Aristarch, athenei polgár, házába 14 nőrokon menekült, kik, mint szabad athenei polgárnők, az akkori viszonyok szerint, az előkelő osztályhoz tartoztak. Minthogy ily nagy házszemélyzet kitartása Aristarch erejét fölülmulta és Aristarch e miatt igen szomorú lett, Sokrates, látván barátja sötét arczát, kérdezte tőle: „Nem közölnéd velem, barátoddal, bajodat, talán valami tekintetben könnyíthetnék terheden. Ekkor Aristarch elbeszélte a történteket, hozzá tevén, mennyire nehezére esik tétlenül nézni, mint nyomorognak a hozzá menekült nőrokonok, kiket végre még sem képes a véginségtől megmenteni. Erre Sokrates e szavakkal fordult Aristarchhoz: Miképen lehetséges, hogy Keramon polgár, kinek oly sokat kell eltartania, ezt nem csak megteheti, de a mellett meggazdagszik; te pedig azon aggódol, hogy az élelem hiánya miatt házad nagy személyzete nyomorúltan elvész? Hja, válaszolt Aristarch, Keramon rabszolgákat tart, én pedig előkelő szabadokat. Mondd meg nekem, szóla Sokra-