Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1877

Az iskolák sikere. Ha a gazda előre tudná, hogy vetéseit bizonyos évben az elemi csapások megsemmisítik, bizonyára nem csak el nem vetné azon évben a szemmagot, de erejét is megkimélné a fáradságos és költséges földmüveléstől; ha a kereskedő biztos volna, hogy áruczikkekkel megrakott hajója a hullámok martalékává fog válni, nem csak az áruczikkeket tartaná vissza raktárában, de üres hajóját sem bocsájtaná ki azon évszakban a tengerre; ugyanígy a sziilő, ha előre tudná, hogy figyermeke a középtanodát vagy felső iskolákat nem végezheti el sikerrel, nem választaná a napjainkban már oly költségessé vált ilynemű iskoláztatást. A gazda azért nem munkálná és vetné el a csapásos évben földjét, mert a vetőmagot megőrizvén, azonkívül erejét bármely más hasznos czélra irányozván, a termés hiányából szármozott kárt némileg haszonra fordíthatná; a kereskedő azért nem bocsájtaná áruczikkekkel terhelt hajóját a tengerre, mert, ha a nyereség kimaradna is, de megmaradna legalább portékája és hajója; szintúgy a sziilő a biztos sikertelenség esetében gyermekét azért nem léptetné magasabb iskolákba, mert mig a költségek egy részét megtakarítaná, azalatt gyermekét oly pályára helyezhetné, mely sikerrel kecsegtetne. Lélektani igazság az, hogy, habár nem kevés gyönge elméjű gyermek szltletik, a megszületett gyermekek legnagyobb része még is jó-középszerű észtehetséggel van megáldva, mely tehetség, ha a szülők által már zsenge korban czélszerüen fejlesztetik és iskolázást nyer: kellő szorgalom mellett annyira képezhető, hogy becsületes megélhetést nyújtó élettőkévé növi ki magát. Bizonyos lélekbúvár, ki egész életét az ember megfigyelésére fordította, azt észlelte, hogy az emberek legnagyobb része születésnél fogvájó-középszerű észtehetséggel bir; tapasztalta, hogy az iskoláknál azon osztályban, melyben a jó-középszerű tehetségű itjak szorgalmasak voltak, átlag legjobb eredmény mutatkozott; tapasztalta, hogy a kellően kiképzett jó-középszerű tehetség épen azért, mert megtanúlt dolgozni, a legjobb tisztviselőket, leghasznosabb polgárokat szolgáltatta az államnak, a legjobb papokat az egyháznak. Az illető lélekbúvár ez által nem akarta becsmérelni a kiválóbb észtehetségeket; ellenkezőleg kiemelte, hogy az embertársakra nézve azon ember valódi vezérfény, kiben a kiváló észtehetséggel kellő szorgalom és jellem párosult; de, mert a kiváló észtehetség aránylag ritka; mert a nagy eszű ifjak és emberek könnyen és gyorsan dolgozván, kitartó munkára nem kényszerülnek, tehát azt nem mind szokják meg; végre mert, gyorsan végezvén munkáikat, sok fölösleges idővel rendelkeznek, tehát könnyen megízlelik a henyélést 1«