Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1859
— 24 — csak a J5-dik század második felének férfiai kezdének önátlólag gondolkozni, s szabadon kutatni. Óhajtott sikerrel koronázott fáradozásukat a sajtó hatalmasan mozditá elei. A 1 6-dik század elején Európában a tudományok terén már általános mozgalom keletkezett. E század az egyenletek tanában az olaszok által tett fölfedezésekkel kezdődik. A görögök oldottak ugyan első és másodrendű, a hinduk és arabok pedig harmadrendű egyenleteket is, sőt az utóbbiak a harmadrendű egyenletek mértani szerkesztését is ismerték, de nem bírtak az egyenletek megfejtésére általános, és minden esetre alkalmazható határozott szabályokkal. Ily szabályokat alkotni Olaszhonnak jutott a dicsőség. Scipio Ferro (1496—1525) bolognai mennyiségtantanárnak sikerült először a harmadrendű egyenletek megoldására szükséges átalános szabályokat megállapítani. Scipio meghalt , annélkül, hogy fölfedezéseit a tudományos világgal közölte volna. Titkát egyedül Fiore bírta, ki a mennyiségtudósoknak számos problémát adott, melyek csak az ő képletei által voltak oldhatók. A feladmányokkal leginkább Tartaglia foglalkozott, s kutatásainak eredménye a kívánt képletek fölfedezése lön Í835-ben. Fölfedezéseit csak barátjával Cardanussal (szül. Majlandban) a titok megőrzés esküje alatt tudatá. Cardanus azonban a titokkal visszaélt, s a szabályt 1545-ben saját fölfedezéseivel együtt nyilvánossá teve, s igy Tartagliát dicsőségétől fosztá meg. Cardanus tanítványa volt Ferrari Lajos, majlajdi s bolognai mennyiségtantanár. Született Bolognában (1522 —1565} A problémák megoldása, melyeket Olaszhon mennyiségtudósai egymásnak adtak, őt a negyedrendű egyenletek megoldására vezető, melynek bővebb magyarázatát Bombelli Rafael adó, ki Bolognában 1572-ben egy szoros értelemben vett tudományos algebrát irt. E munka melyet egészen görök szellem leng keresztül három könyvre oszlik, melyekben a szerző a mennyiségtan elemeiről, gyökökről, s az elődei által fölfedezett egyenleti szabályokról értekezik; a plus és minus-t p. és m.; a négyzet és köbgyököt R. q. és R. c. a zárjeleket két egymás ellenébe fordított LJ-el: az ismeretlen második hatványát 2-vel a harmadikat pedig 3-mal jeleli. Kortársa volt Holzman Vilmos — ki közönségesen Aylandernek hivatik — 1 558 óta lieidelbergi tanár, ki Diophantust latinra forditá. E korban élt némethonban két nevezetes mennyiségtudós: Stiefel Mihály és Ch. Rudolf. Stiefel volt az első ki a tevő és tagadó mennyiségek kifejezésére —j— és — jeleket használt: a gyökök hatványait tevő és tagadó egész számokkal melyeket kitevőknek — expe- nens — nevezett, az ismeretlen mennyiségeket pedig az: a. b, c. betűivel jeleié. Mennyiségtanában a viszonyszámok — iogarithmus — némi nyomai vehetők észre. A gyök mennyiségekkel egész nyol- czadik gyökig menvén a kéttagzat — binominum — velejáróit egész a 17-dik hatványig kifejté. Rudolf a gyökmennyiségek jelelésére a ma is használatban levő gyökjelet y kezdó haználni. Stiefel pedig a különféle gyökök kifejezésére a gyökjelbe kitevőket rakott. Vele egy időben élt Recorde Robert angol az egyenlőségjelének = feltalálója; és Benedetto, kinek mennyi- ségtani munkája melyben az algebrát sikeresen köté össze a mértannal í 585-ben Turinban jelent meg. Purbach és Regiomontanustól kezdve Némethon tudósai folyvást a háromszögtannal, különösen pedig a háromszögtani táblák készítésével foglalkoztak. Rhetikusnak nevezett Joachim György a sugarat 10,000 milliónak vevén 10 és 10 perczenként simus-táblát alkotott. 1539-ben kiadott tan- gesek-táblái után a secansok-tábláján dolgozott mely 1553-ban jelent meg. Stevin Simon 1585-ben kiadott mennyiségtanában tört és tagadó kitevőket, a tizedes törteknél pedig nem tizedes pontokat, hanem a számjegyek fölé tett vesszőket használt.
