Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1859
— 21 Julius Frontinus; Hyginus; Marcianus Capella; Julius Firmicus Maternus; Cassiodorus stb., kik azt, mint az emberi ész egyik legdicsőbb eredményét nem csak becsülni tudók, hanem annak hazájokbai átültetésén, felvirágzásán, s terjesztésén tettleg is közreműködtek. Legjelesb azonban Theodorich által consuli méltóságra emelt Manlius Severinus Boéthius fszül. 470) volt. 0 a rómaiaknak eleinte Euklides mértanát adá tanórákban elő, később egy szám- és mérlant irt. Számtanát egészen Pythagoras szelleme lengi át; mártana két részre oszlik, az első Euklides négy első könyvének fordítása, a másodikban a földmérést példákkal felvilágosítva tanítja. Rómán kiviil jeles mennviségludósnak rhodusi Geminus tartatott, ki a vonalakat egyenesekre, körvonalokra és tekergős hengervonalokra osztotta. Theodosius összegyűjtő a görbe vonalok körül tett eddigi fölfedezéseket, s némely csillagászati számításokat mennyiségtani elvekre fektetett. A mennyiségtan a nyugati birodalmakban. I. A hunnok Europábai költöztcvel kezdődött, s különbféle, de leginkább german-népfajok állal folytatott nagy népvándorlást előbb egy általános európai népmozgalom, utóbb pedig az egykor nagy és hatalmas római birodalom elenyészte követé. A kétszáz éven túl tartó hadjáratok s csatározázok által, melyekben Europa népei régi tudományos ismereteiket elfeledek, a benvándor- lottak pedig a műveltséggel annélkül is keveset törődvén, a tudományokra nézve szomorú kor kezdődött. Valamint göröghonban úgy a római birodalomban is a műveltség utánni vágy s a tudományok szeretete kihalt az emberi keblekből. Az őskor egykor müveit, de most szellemileg eltörpült népei a műveltségnek uj lendületet adni, s a tudományt a tökély régi fokára emelni többé képtelenek lévén, uj, de a munkában kitartó szellemdús népre volt szükség, mely a régi ismeretek elszórt maradványait összegvüjtvén, a tudományok iránt részvétet keltsen, s azokat ne csak a virágzás előbbi fokára emelje, hanem tovább is fejleszteni törekedjék. — E nép a germánnép volt, mely a nagy néptolongások között felosztott római birodalom egykori provineziáit öröklé. E nép eleinte kevés hajlamot érzett ugyan a tudomány iránt, de később, midőn más nemzetek műveltsége neki ösztönt, a kath. hit pedig a sötétségben világot nyújtott, nem csak megkedvelte a tudományokat, hanem azoknak egyik fóradhatlan kezelője, s kitűnő bajnoka lön. A kath. egyház, mely tanításainak isteni világát egész Európára kiárasztá, menté meg ezen korban a tudományokat a végenyészettől. A püspökök egyes várásokban, a szerzetes rendek pedig kolostoraikban iskolákat nyitottak. A kolostorok könyvtárokat szereztek, a megmaradt régi tudományos müveket összegyűjtők, csinosan lemásoltak, lefordították, tanulmányozták, s nemritkán eredetit írtak. Az egyháziak buzgalmát hatalmasan segítő elő az uralkodók — különösen Nagy Károly és Nagy Afréd — pártfogása, kik semmi áldozatot nem kíméltek a műveltség s tudományosság- előmozdítására. Nem említjük itt az egyeseket kik a tizedik század bezártáig minden erejüket a tudományosságnak szentelék. Újat teremteni még nem tudtak, e kor előkészületi idő volt, s átmenetet képezett egy újabb tudományos korszakba. A tudományosság előmozdítása körül legtöbb érdemet a íleuri sz. Benedek rendi kolostor szerzett magának. E kolostorban tanulta a mennyiségtant Gerbert is, ki 999-től 1003-ig mint római pápa II—dik Silvester név alatt kormányzó a kath. egyházat. A fleuri kolostorban szerzett mennyiségtani ismeretek őt ki nem elégítvén Spanyolhonba ment, hol az arab mennyiségtannal ismerkedett meg. Mértanában mely inkább gyakorlati példákat foglal magában, a
