Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1857
I. A TUDOMÁNYOSSÁG ELEMEI. Dr. ALAUICS ANTALTÓL. Unum est perfugium, doctrina et litterae. Cic. Epist. 12. emberi munkásság egymást nem nélkülözhet« tényezői a tárgy és szellem. Tárgy nélkül nem gondolkodhatunk, nem képzelhetünk és nem cselekedhetünk, mert nem volna mit gondolnunk, képzelnünk és cselekednünk; szellem nélkül pedig nem volna, a mi gondolkodhatnék, képzelne és cselekedhetnék. A tárgy a szellemen kívül esik. — lehet képzelni — in statu inertiae, mig a szellem fürge lényként azt körül repdesi, egyeseknek minden hozzá férhető oldalát megvizsgálgatja, többeknek egy- máshozi soknemü viszonyát méregeti; és mennél többel teszi ezt, annál rakodtabban tér vissza — nem nyugalmi állapotába, mert ez nincs, hanem — nyugalmas működési körébe a gyüjtötteket rendezendő. Én a tudományszerzésnek illetékesebb hasonlatát nem ismerem, ezt a tudománynak átalánosan elfogadott meghatározása is helyben hagyja, mely ez : a tudomány az egynemű ismeretek rendszeritett összege. A tudomány feladata — átalánosan szóllok — a jónak, szépnek és kiválólag az igaznak lelkiismeretes kutatása; kiválólag az igaznak, mert minden tudomány az igazságtól van föltételezve, és közelismerés szerint is a tudomány igazság, mi természetünk legfontosabb követelménye. A változó korral együttjáró világnézlet azonban mind az átalános, mind a részletes tudományoknak becsét különbözőleg szokta meghatározni, azt a napi érdekekhez mérvén gyakran igen tévesen, mert ily esetben az utókor, méginkább az igazság rútul vezeklenek. Ez nem oly új, sem oly rósz akaratból nem származik, hogy a higgadt keblű felette akár bámuljon, akár bosszankodjék; mert hiszen analógját fölleljük saját alanyiságunkban is. Változó életkorunkkal mennyire változik egyéni világnézletünk is! Mint ifjak ábrándozunk, reményeink magas regiokban röpködnek, lelkesedésünk határtalan, képzelgésünkben az emberi akarat mindenható, nem vagyunk hajlandók a körülményekkel alkudozni, s számtalanszor törünk pálczát azok fölött, kik meggyőződésükből csak egy hajszálnyit is engednek. Vagy is a szó legteljesebb értelmében idealisták vagyunk. Férfikorunkban már megismertük a világot, tapasztaltuk, miként a dolgok odakünn máskép vannak és forognak mint fejünkben, kezdünk gondoskodni magunk és a hozzánktartozókról, azaz : realisták vagyunk. Öregségünkben végre, midőn az emberi munkásság tökéletlenségét már tapasztaltuk, túl az élet hiúságain határtalan lelkesedést nem ismerünk többé, és igen élénken meg vagyunk győződve arról, mikép minden emberi cselekvésnek becsét az irány és arány adják. Nem vagyunk többé hajlandók mindent mi fénylik aranynak tartani, scepticusokká leszünk. i*
