Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1853

11

A legújabb korszak ismét jeles szónokok, irók, koszorús költők, hosszú sorát tünteti elő, végre a magyar nyelv s irodalom előléptél tetemesen elősegíti a magyar tudós társaság létrehozatala a), és a sz. István társulata.

Végre az újabb iskolai rendszer nyomán mely az ifjú minden lelki tehetsége az életviszonyok követelte czélszerü kifejtését veszi tekintetbe, az Aesthetics előadására is a 4-ik osztályban a magyar nyelvvel egyesülten hetenkint két óra rendeltetik.

Csodálni lehet valóban, hogy ezen, az ember egész lelkét kiszáiníthatlan sikerrel áikaruló tanulmány eddig nálunk majd egészen mellőztetett. Meggyőződésünk szerint ugyanis az, ki alapos aes- theticai ismerettel — mely csupán a Christianismus magasztos eszméjéből származhatik — bir, ha nem hiányzik nála a komoly szándék, az emberileg lehetséges tökély legfőbb fokára juthat, s minden az emberi méltóságot kiegészítő tulajdont nagy mértékben megszerezheti. Az aestheticai előadás elhanyagolása, vagy ferde alkalmazása idézhette csak elő azon aljas materialismust, mely magát a lelket is, mint az anyag czélszerü kifejlődése szolgáját tekinti, az aestheticai elvek elhanyagolása, idézhette elő azon pogány typust, mely a keresztény társadalmi életben, a szép művészetekben nevezetesen pedig szobrászatban, építészet-, zenészét- s költészetben kiválólag uralkodik. Szép ugyanis s aestheticailag jeles meggyőződésünk szerint más nem lehet, mi a minden tökély teljességével, a legfőbb szellemi szépséggel, az Istennel öszhangzásban nincsen. Azért az aestheticusnak mindenek előtt Istent, a valódi szépség felséges példáját keil keresnie, s minden kutatásában mintául, vezérkalauzul használnia. A milyennek ugyanis valaki képzeli az eseményi szépet, olyanok szoktak lenni aestheticai elvei is, olyan egész jelleme. Minden vallás különös jellemet nyom követőire. Azért a pogány cselekvés módjában pogány aestheticai elvek szerepelnek, a zsidóéban zsidók, a pantheistáéban pantheisticusok, a rationalistaéban rationalisticusok. Innét vagyon, hogy némelyek a költött eseményben, mások a testi élvezetben, mások ismét más ferdeségekben találnak valami bámulandó és utánozandó szépséget. Ezen és hasonló elveknek szükségkép meg kell dőlnie a keresztény aesthetica alapos tanulmányozása által, mely nyíltan hirdeti, hogy mi sem lehet szép, mi Istennel a minden szépség kutforrásával, az egyedüli szépséggel a legszorosb viszony által nincsen összefűzve. A keresztény aestheticában tehát a kereszt bitének kell szükségképen nyilatkoznia, és kiválólag szerepelnie. Ha a „renaissance“ dicsőítői az aestheticát a pogányság, vagy pantheismus vagy rationalisnms köpö- nyében léptetik fel, akkor csupán azt mutatják, hogy lelkűk is pogánynyá lett, vagy pedig a pantheismus és rationalisnms tekintélyt ismerni nem akaró féktelenségében találják élvezetőket. Szükség pedig a keresztény aestheticusnak a religio legtisztább, leglángolóbb tüze által lelkesitetnie, hogy illető működése a magasztosság azon fokát érje el, mely megindít, csudálatra gerjeszt, vonz és elbájol. Ha Phidias vésője az olympi Zeust még az utókor előtt is csudálandó alakban tudta létesíteni, valóban ez csak azért volt neki lehetséges, mert ő a üpi-ß^ixtrrp egész fennségét átkarolta leikével, s a xs’/.ai-vt(pris élénk képe forgott szeme előtt, mely müve létrehozásában öt, és teremtő képzelmét mintegy szárnyakon emelé. Tehát a keresztény művész sem bír a művészet magasb fokára felemelkedni keresztényi

a) A magyar Academia létre hozása történetéhez röviden csak a következőket kapcsolom:

„Föltűnt az 1825-iki országgyűlés, melyre Széchényi István gr. oly szándékkal jelent meg, hogy a közjóra áldozni fog, csak időt s alkalmat várt, melylyel a legnemesb ajánlat kimondása, más rokon lelkeket is áldozatra hevítsen. Mindjárt az ülések kezdetén nemzeti nyelvűnkre fordult figyelme, mely mellett követeink közöl többen lelkes szót emelvén mutogaták: hogy magyar joggal élők a nemzeti nyelvet tudni kötelesek, hogy nemzeti központi erőt keli kifejteni, melyben népet és népet csak egy élő nyelv olvaszthat egygyé, — Nagy Pál, — sopronyi követ, forrón óhajtá: bár a rég szóbanlevó m. t. társaságot a nagy birtokosok nemes áldozata állítaná föl; mert kinél a péuz — úgymond — annál a hatalom. Ezután síri csend közt emelt szót Széchényi István gr.; „Nekem itt szavam — monda — nincs, ország nagyja nem vagyok, de birtokos vagyok, és ha föláll oly intézet, mely a magyar nyelvet kifejti,, mely azzal segíti honosink magyarokká neveltetését, jószágaim egy évi jövedelmét ’ mely 60,000 pft. föláldozom; de czélra vezető fölvigyázást kívánok, hogy a nemzetnek ajánlott összeg haszontalanul cl ne pazaroltassék.“ A nagy hazafi példáját azonnal követi Vay Abrahám (borsodi követ) 8000 pft, Andrássy György gr. (tornai követ) 10,000 pft. és Károlyi György gr. 40,000 p. ft. ajálván — Ezek hallatára hazafi érzés könnye indult meg a szemekben, s a nemzet követei köszönetét fejeztek ki az áldozónak és követőinek a nemzet nevében. — E négy lelkes rögtöni áldozata, több halhatatlan nevű honfiban dicső követőkre talált, ezen országgyűlés alatt 188,200 pft. jőve össze, 1830-ban pedig az alapítványi tőke annyira szaporodott, (280,207 pft.)hogy következő évben már munkálodásait is elkezdhette“.

2*