Theologia - Hittudományi Folyóirat 11. (1944)
Juhász Miklós: A képekről való tudomány
IRODALOM LITERATUR — BULLETIN 89 könyvek számával, isteni és emberi tekintélyével és nyelvével, továbbá az evangéliumok keletkezésének sorrendjével foglalkozik. A szerző röviden érinti a sugalmazás kérdését is; szerinte «Istentől ered rendszerint a tartalom, az emberi szerzőtől többé-kevésbbé az alak» (13. 1.). Huber tehát a sugalmazás kérdését nagyjában a molinizmus szemszögéből akarja megoldani. A szinoptikus kérdést csak éppen megemlíti, de ennek bővebb tárgyalásába nem megy bele. Kellemetlen sajtóhiba, hogy a 15. lapon Szent Pálnak 21 leveléről van szó. Az általános bevezetés után a szerző a 18—66. lapon a részleges újszövetségi bevezetés kérdéseit foglalja össze. Azonnal ráismerünk a szentirástudo- mány régi, gyakorlott professzorára : mesteri módon válogatja ki a problémák nagy tömkelegéből a lényeget. A vitás kérdésekben a szerző a következő felfogásokat vallja. Az Úr Jézus nyilvános működését három esztendőre és négy hónapra teszi. (16. 1.). A II. evangélium záradékának kérdését nem érinti, sem a Freer-logionról nem beszél. A Galatákhoz írt levél megiratásának ideje Szent Pál harmadik nagy apostoli útjára esik (33. 1.). A korintusi két levél problémáit a hagyományos módon oldja meg: a Kor. II-ben említett bűnöst a Kor. I-ben szereplő vérfertőzővel azonosítja és a két levél között sem elveszett levélről, sem Szent Pálnak közbeeső korintusi útjáról nem beszél (34. 1.). Az efezusi levelet Kisázsia egyházaihoz intézett körlevélnek tartja (37. 1.), a Kol. 4, 16-ban említett laodiceai levelet pedig Szent Pálnak Efezusba írt levelével azonosítja (38. 1.). A Zsidókhoz írt levél szerzője Szent Pál, de megfogalmazója valószínűleg Római Szent Kelemen (41. 1.). Szent Jakab levele a Palesztinán kívül a pogányok közt élő zsidó-keresztényeknek szól (45. 1.). Pét. II. a 67. esztendő elejéről való (48. 1.) és megszövegezője valószínűleg szintén Római Szent Kelemen (49. 1.). Ján. II. címzettje, a «Kiválasztott úrnő» egy kisázsiai egyház (51.1.). Az Apokalipszissal, főleg annak tartalmával aránylag nagyon terjedelmesen foglalkozik (53—65. 1.), de a könyvnek magyarázati rendszereit nem ismerteti bővebben. Könyvének legterjedelmesebb része az újszövetségi kortörténet (67— 337.1.). Hogy az evangéliumok megértését megkönnyítse, a zsidóság történelmi helyzetének jellemzését igen helyesen a babiloni fogságot követő időszakban, a judaizmus kialakulásának leírásával kezdi. Szemünk előtt elvonul a perzsa és a görög uralom zsidósága, a Makkabeusok hőskora, látjuk a zsinagógái intézménynek, a szinedriumnak, az írástudók osztályának, a zsidó felekezeteknek és pártoknak a kialakulását, a szamaritánusok szektáját, végül a római uralom koráról olvasunk (67—107.1.). Az ezt követő első függelék négy §-ában néhány fontos ószövetségi helynek a magyarázatát találjuk : az «Izrael»-név eredeti jelentését Móz. I. 32. alapján, Jákob pátriárka jövendölését a Messiásról; Izrael teokratikus államformájáról és alkotmányáról, az úrim és tummimról, a prófétai intézményről (108—140. 1.). Mindezekben a fejtegetésekben a szerző a hagyományos álláspontot képviseli. A Jákob jövendöléséről szóló részlet (110—120. 1.) valóságos exegesis az ószövetségi héber, görög és latin szövegek alapján. Az úrim és tummimról, amelyet «tökéletes felvilágosításinak, vagyis «tökéletes kinyilatkoztatás»-nak fordít, nagyon helyesen megjegyzi,
