Theologia - Hittudományi Folyóirat 11. (1944)
Papp Imre: Isten és erkölcsi lét Nicolai Hartmann erkölcsbölcseletében
60 PAPP IMRE ismeretétől vezettetve, az értékeszmék sugalmazására új formát ad a világnak. Az örök csillagokat nem hozhatja le az érték-mennyboltról és nem merítheti azokat bele a lét világába. Az értékeket mint olyanokat nem lehet megvalósítani. Az értékeszme abszolút, változatlan és örök. Az ember csak a valóságot tudja alakítani, még pedig az értéktartalmak szerint. Ezáltal a valós lét beleemelkedik az értékek eszmei rendjébe és «értékjelleget kap».1 Az ember így közvetítő két világ között. A hartmanni etika metafizikai háttere. Hartmann önmagukban álló és apriori meglátásokban felfénylő értékekre alapozza etikáját. A sokrétű, sokdimenziójú és sokszínezetű értékbirodalom eszméiből vezeti le az erkölcsi világ alapelveit. így akarja függetleníteni az erkölcsiséget minden heteronóm meghatározástól. Az értékeszmén felépülő etika szerinte független minden más tudománytól : a saját autochton alapjain áll. Nem szorul külső alátámasztásra Az sem érinti az erkölcsiség belső konstitúcióját, hogy milyen filozófiai illetve világnézeti keretben jelenik meg. «Általában szólva, az etika számára teljesen mindegy, hogy milyen metafizikai magyarázatot adnak az értékbirodalomnak, hogy milyen vallási avagy filozófiai világnézetet kezdenek el mögötte.»2 A kanti elgondolás Hartmannál új formát kap. Kant főtörekvése is az volt, hogy mindentől függetlenítse az erkölcsi világot. Ezt úgy vélte elérni, hogy kiemelte azt a létrendi beágyazottságból. Az ontológiai konstitutív elemet, mint az erkölcsi lét tartalmi, anyagi létösszetevőjét, kizárta. Hartmann — Schelert követve — elveti Kant formalizmusát és visszahozza az erkölcsiség tartalmi világát. De ez a tartalmi világ nem a létrendi nagyságok, helyzetek, meghatározások és vonatkozások világa, hanem a létfeletti értékek eszmei birodalma. Hartmannál az erkölcsi világ megszabadult a kanti etika uniformizáló leegyszerűsítő és elszegényítő formalizmusától. Sokféleségben csillogó gazdagságot, teltséget és «plaszticitást» kapott. Megtárult a tartalmi szféra áttekinthetetlen változatosságú, lehetőségű és színeződésű birodalma. És mégis egyoldalú maradt. Nem fogta át a valóság egész teljességét. Az etika újra elszakadt a valóság-lét alapjaitól. A személyiség és a tárgyi világ közötti szakadékot Hartmann áthidalta : a személyiség nem önmaga elzártságában, hanem a tárgyi értékvilágnak való felnyílásban valósítja meg erkölcsi személyiség-eszméjét. De magában a tárgyi világban Hartmannál is megmaradt a kanti dualizmus: mint a reális lét és az eszmei lét kettőssége. 1 U. o. 136. 1. 3 U. o. 123. 1.
