Theologia - Hittudományi Folyóirat 11. (1944)
Papp Imre: Isten és erkölcsi lét Nicolai Hartmann erkölcsbölcseletében
ISTEN ÉS ERKÖLCSI LÉT HARTMANN ERKÖLCSBÖLCSELETÉBEN 59 A létiségében homogén, de tartalmilag heterogén1 eszmei létbirodalom negyedik «osztályát» képezik az értékek. Az értékeknek tehát nincs reális létiségük. Az ideális lét egyik szféráját képezik. Az értékek világa egy külön magánálló eszmei létbirodalom, egy igazi «xôojuoç vorjzógt amely úgy a valóságban, mint a tudaton túl, önmagában áll : nem megszerkesztett, nem megköltött, nem megálmodott, hanem tényleg fennálló és az értékmegérzés jelenségében megragadható etikai eszmei szféra».1 2 Értékelméletében Hartmann értékontologizmust képvisel. Axioló- giája platonista jellegű. Maga is platoni értelemben vett létet tulajdonít az értékeknek. «Az értékek, létmódjukat tekintve, platoni eszmék.»3 Az eszmei lét vonatkozásban áll a reális léttel. Ez az egymásra- vonatkozás legszorosabb a logikai eszmei struktúráknál, — beleértve a matematikai és lényegességi struktúrákat is. Ezek ugyanis széles körzetben egyúttal struktúrái a reális létnek is,4 habár a reális létnek vannak más struktúrái is. «Az etikai területen eltolódik ez a viszony. Itt is van bizonyos egyezés, egybevágás eszmei és valós lét között, valamint itt is vannak az egybevágásnak határai. Azonban az egybevágás határai itt nem határai a vonatkozásnak.»5 A vonatkozás túlfeszül az egybevágás határain. S éppen ebben a feszültségben nyílik fel az erkölcsi értékvilág nagy aktualitása. Az etikai eszmei lét ugyanis nem közömbös az etikai valósággal szemben, mely ellentmond neki, hanem elítéli és megtagadja az értékellenes valóságot : értéktelennek bélyegzi, álljon az antológiailag még oly szilárdan is. Az erkölcsi tudat értékfelhívást hall ki ebből a szembehelyezkedési feszültségből.6 Az eszmei lét, összehasonlítva a reális léttel, «gyöngébb» létiséget mutat. A reális létnél «magasabb», de csak formai és nem ontológiai tekintetben. Létiségében «alacsonyabb» és «tökéletlenebb». Az eszmei lét önmagában erőtlen a valósággal szemben. Az értékszféra is. De az értéklétnél ez az erőtlenség nem marad merő közömbösség a reális léttel szemben. A reális léthez való vonatkozása a széthajlással nem oldódik fel, hanem «teljes erejében megmarad, sőt sajátos fajú feszültségjelenséggé sűrűsödik».7 Az érték odatör, hogy teljes erejű, átfogó meghatározója legyen a valóságnak. Belső erőtlenségénél fogva reális erőkre van utalva, hogy ténylegesülve, alakítója lehessen a valóságnak. Ilyen értékvalósító reális erőknek egyedül az ember van birtokában, még pedig szabad cselekvési képességénél fogva. Értékmegérzésétől és lét1 Ethik 136. 1. 2 U. o. 140. 1. 3 u. o. 108. 1. * U. o. 144. 1. 6 U. o. 145. 1. ; Zur Qrundl. der Ontologie, 305. 1. • Ethik 145. 1. 7 U. o. 150. 1.
