Theologia - Hittudományi Folyóirat 11. (1944)
Orbán László: A trentói zsinat négyszázéves jubileumára
338 ORBÁN LÁSZLÓ feladatát különösen két körülmény nehezítette meg : egyrészt a mértékadó köröket rá kellett vennie, hogy a zsinat eszméjének felkarolásán túl, annak olasz területen, éspedig lehetőleg Mantuában való megtartásához beleegyezésüket adják, — másrészt ugyanakkor le kellett tompítania azokat a protestánsok által sugalmazott, nyilvánvalóan nem rómabarát törekvéseket, amelyek német nemzeti zsinat egybehívását sürgették.1 A nuncius többhónapi — nem egyszer életveszedelemmel járó utazás eredményeként, lankadatlan ügybuzgóságával végül is megnyerte a zsinat gondolatának 1. Ferdinándot és a fejedelmek jórészét,1 2 eloszlatta a bizalmatlanságot, mellyel a hitújítók által befolyásolt közvélemény a pápa szándékának komolyságát kétségbevonta és a közeli egyházgyűlés ígéretével új reménységet öntött a már-már csüggedő lelkekbe. Pedig az egyre erősbödő protestantizmus, mely kevéssel előbb gyengesége idején minduntalan az egybehívandó egyetemes zsinathoz fellebbezgetett,3 most mindent elkövetett, hogy a pápa tervét keresztezze. Maga Luther, akivel Vergerio 1535 novemberében wittenbergai útja során személyes megbeszélést folytatott, a pápa követével szemben szerfelett kihívó módon viselkedett s a készülő zsinattal kapcsolatban erre az öntelt kijelentésre ragadtatta magát : «Nekünk a Szentlélek által minden dologról a legjobb tudomásunk van s egyáltalán nincs szükségünk a zsinatra ; de a kereszténységnek szüksége van rá, hogy felismerje a tévedéseket, amelyekben oly hosszú ideig leiedzett».4 1 «Duobus de causis me Pontifex in Germaniam legavit pro Concilii negotio: altera nimirum ut obsisterem, ne quis hoc anno conventus habeatur, per quem forsitan peculiaris Nationalis Synodus celebretur ; altera, ut re ipsa Concilium Oecumenicum convocaretur» — írja 1535 május 17-én Vergerio Rómába Ricalcati pápai secretariusnak. — Pallavicini, Vera oecumenici Concilii Tridentini historia (latine a J. B. Gattino), Augustae Vindelicorum 1769, lib. 3 c. 18 n. 2 ; v. ö. Nuntiaturberichte I 24, 385. 2 A király a zsinat gondolatát örömmel tette magáévá, de a zsinat székhelyéül a protestánsokra való tekintettel az akkor német fennhatóság alá tartozó Trento városát ajánlotta. — Nuntiaturberichte, I 343; Pastor, V 38. — Vergerio apostoli útjaira továbbá a katolikus és protestáns fejedelmekkel való tárgyalásaira vonatkozóan 1. Ehses, IV, CXI és Pastor i. h. 39 sk. 3 Hejele—Hergenröther, Conciliengeschichte, IX 777 ; Pastor, i. h. 52. 4 Luther legjobb ruháiban, arany lánccal a nyakán, frissen borotválva és fésülve jelent meg a követ előtt, mert—mint borbélyának mondotta — fiatalosnak akar látszani, hadd lássa a pápa követe, hogy még sok kellemetlenséget tud majd szerezni a pápának. A beszélgetés folyamán dicsekedve emlegette Bora Katalinnal való egybekelését, védelmezte az általa önkényesen bevezetett papszentelés érvényességét, végül pedig, midőn a nuncius szóbahozta, hogy a pápa Mantua-t jelölte meg a zsinat színhelyéül, harcias magabízással kijelentette : «Veniam in Concilium : et me capite diminutum volo, nisi meas opiniones defendero adversus universi mundi homines. Non est ira mea, sed ira Dei». — Pallavicini, i. m. lib. III. c. 18 n. 9 ; v. Ö. Pastor, i. h. 50 1. jegyzet.
