Theologia - Hittudományi Folyóirat 11. (1944)
Orbán László: A trentói zsinat négyszázéves jubileumára
A TRENTÓI ZSINAT NÉGYSZÁZÉVES JUBILEUMÁRA 339 A schmalkaldeni szövetségbe (1530) tömörült protestáns fejedelmek, akiket politikai okokból az angol és francia király is hatékonyan támogatott, ugyancsak kétszínű játékkal igyekeztek elébevágni a kudarcnak, mely az egyetemes egyházgyűlés megvalósulása esetén a hitújításra várt. 1535 december 21-i gyűlésükön feleletül Vergerio felhívására határozatba tették, hogy csak olyan zsinaton hajlandók résztvenni, amelyet a német birodalom területén tartanak meg és amelyen a pápa mindennemű befolyásának kizárásával a császár, a királyok, fejedelmek valamint az összes rendek pártatlan képviselői szabadon döntenek a vallási viták felől.1 A nagyon is átlátszó feltételekhez kötött válasz valójában a pápa felhívásának kerek elutasítása volt. Ennek ellenére III. Pál 1536 június 2-án, miután az éppen Rómában tartózkodó császár a maga részéről a legmesszebbmenő támogatást helyezte kilátásba, mégis meghirdette a zsinatot 1537 május 23-i dátummal Mantuába.1 2 Még ugyanabban a hónapban megalakult a zsinatot előkészítő bíboros-tanács, a pápai követek útrakeltek, hogy az egybehívó bullát személyre szóló breve-k kíséretében megvigyék az uralkodó fejedelmeknek,3 s az egész vonalon lázas ütemben megkezdődtek az egyetemes egyházgyűlés előmunkálatai. Ekkor azonban az ígéretesen kibontakozó nagy mű megvalósulásának útját egyszerre három oldalról is váratlan akadály torlaszolta el. A schmalkaldeniek immár nyíltan, sőt bántó udvariatlansággal utasították vissza III. Pál meghívását, magát a pápát ismét szidalmazó szavakkal illették s a meghirdetett egyetemes egyházgyűlés tényleges megvalósulása esetére «evangélikus» ellenzsinat egybehívásával fenyegetőztek.4 Ehhez járult, hogy még 1536 nyarán 1. Ferenc és V. Károly között 1 Külön kiemelték, hogy a pápa a zsinat ügymeneti rendjét nem határozhatja meg és csak mint egy «párt» képviselője, sőt csak mint vádlott jelenhetik meg azon, hogy «bűneiről és tévedéseiről» számot adjon. Ehses IV, CXVI—- CXIX a jegyzetekben; Pallavicini, 1, 3 c. 18 n. 11 sk. 2 Hejele—Hergenröther: i. h. 905 sk ; a bulla nem szól a zsinat ügymeneti rendjéről s egyetlen bántó kifejezést sem használ a protestánsok kai szemben. Ehses IV 2—6. — H. Jedin cikkének (Lexikon für Theologie und Kirche, X 275 : Trienter Konzil) március 23-i téves dátuma bizonyára elírás. 3 Pallavicini: i. h. lib. 4 c. 1 n. 1 sq ; Ehses IV 29—40. — A zsinatnak Magyarországon való meghirdetésére Giovanni Morone, Vergerio bécsi nuncius-utódja kapott megbízatást. — L. Nuntiaturberichte II 12; v. ö. Pastor, i. h. 59. 4 Van der Vorst Pétert, a pápa követét, a protestáns fejedelmek gorombán lekezelték, az általa átnyújtott pápai breve-ket olvasatlanul visszavetették. Az ú. n. schmalkaldeni cikkelyek (számszerint 23) egyikében Luther így nyilatkozott a pápáról, miután előbb kijelentette, hogy nem iure divino feje a kereszténységnek: «Sowenig wir den Teufel selbs’ für einen Herrn oder Gott anbeten können, so wenig können wir auch seinen Apostel, den Papst oder Endechrist in seinem Regiment zum Haupt oder Herrn leiden, denn Lügen und Mord, Leib und Seele zu verderben ist sein päpstlich Regiment 22*
