Theologia - Hittudományi Folyóirat 11. (1944)
Erőss Alfréd: Az Egyház a krisztusi hit örök bizonysága
330 ERŐSS ALFRÉD fejlődésnek vannak alávetve s ilyen értelemben nincsenek még befejezve, folyamatosak (praesens imperfectum). Az Egyház léte is ez utóbbi csoportba tartozik.1 5. Ismeretelméleti megjegyzések. A teológiatörténeti áttekintés azt mutatja, hogy a motívum perpetuum kidolgozását, bár a szenthagyomány nagyrabecsülte ez indítékot, ez utóbbi századok folyamán elhanyagolta az apologétika. A felvilágosodás hatását kell e sajátos tényben látnunk. Volt ugyanis a felvilágosodásnak két erős irányzata, amely épp ismeretelméleti jellegénél fogva kihatott az apologétikára. A racionalizmusra és a historizmusra gondolunk. A historizmus nem egyéb, mint a történelem leszűkítése a viszonylagos és fizikai tényekre. Kiindulópontja e felfogásnak a kanti kriticiz- mus, mely szerint az empirikus ismereteknek nincs metafizikai érvényessége. A historizmus szempontjából csak az igazolható, ami történeti adatokba szorítható. Természetes, hogy ez a fölfogás kizárja Istent a történelemből. Krisztusról pedig csak azt akarja tudtul venni, ami adatszerűén igazolható.1 2 Adhat-e az ilyen történetszemlélet metafizikai bizonyosságot a kinyilatkoztatásról? Kirkegaard ezt a szemléletet tartja szem előtt, mikor fölteszi a kérdést : «Lehet-e egy örök bizonyságnak alapja a múló történet? Képes-e a történelem mást, mint történeti érdeklődést kelteni? Szabad-e a történeti ismeretekre örök üdvünket építeni?»3 Az agnoszticizmusnak ez egyoldalú történetszemléletét magáévá teszi a modernizmus is (Denz 2072), s úgy akar kibújni következményei alól, hogy lemond a transzcendens érvekről, minden tárgyi bizonyságról és egyedül az alanyon belül (immanenter) a vallásos érzésben véli fölfedezni a keresztény hit igazolását (Denz 2074). Ezt a kiutat a racionalizmus sugallta. Egy általános elvből, vagy eszméből akarja levezetni a kinyilatkoztatott igazságokat. Már Hegel vallásbölcseletében megtaláljuk ezt a levezetést, melyet újabb protestáns teológusok annyiban módosítottak, hogy igyekeztek elkerülni panteista kijelentéseit.4 * Schleiermacher a vallásos tudatból («Kräftigkeit des Gottesbewußtseins»),* Ritschl a valláserkölcsi személyiségből,6 Harnack az emberi lélek vég1 V. ö. Lubac, Catholicisme, Paris 1938, 170 k. ; D’Herbigny, i. m. 81 ; Vatikáni zsinat szövegtervezetében is kifejezésre jut e gondolat (Coll. Lacens. VII, 569, 577). 2 V. ö. Schütz, Isten a történelemben,4 Budapest 1943, 37 ; Troeltsch, Die Absolutheit des Christentums und die Religionsgeschichte, 35 ; Dodd, History and the Gospel, London 1938. 3 Kirkegaard, Philosophische Brocken (Ges. Werke VI, 113) Jena 1910. 4 V. ö. Die Lehre von der Erlösung im 19. Jh. (tö'lünk), 5—10. 6 Schleiermacher, Der christliche Glaube,1 Berlin 1831, § 91. 6 Ritschl, Die christliche Lehre von der Rechtfertigung u. Versöhnung,2 Bonn 1883, 178.