Theologia - Hittudományi Folyóirat 11. (1944)
Horváth Sándor: Az engesztelés
AZ ENGESZTELÉS 25 megakadályozó tényező.1 A természetes vagy természetszerű viszonylatok megbontása ama zavar, amely az erkölcsi rendben a sérelem révén jelentkezik, és amelyet ugyanennek a rendnek az érdekében föltétlenül el kell tüntetni. Amint ugyanis a fizikai adottságok rendezetlensége, vagy éppen összeütközése kisebb-nagyobb zavarok oka gyanánt lép föl, úgy az erkölcsi világban is a személyek összeütközése sérelmet, sebet, rendellenességet eredményez, amiket az erkölcsi rend eszközeivel föltétlenül gyógyítani kell. Az itt összefoglalható jelenségek szenny (macula) alakjában is szemléltethetők.1 2 Ilyenek legalább is az indokolatlan sérelem szempontjából. Mert csak az ilyenről szólunk most, mivel a túlérzékenységből, a jogos cselekményekből származó seb vagy sértődöttség nem ide tartozik, és csak mint a sértődő fél részéről beszámítható szenny vehető tekintetbe az erkölcsi értékelés szempontjából.3 3. Az engesztelés, mint tisztulási folyamat. A sérelmet tehát, bármily szempontból nézzük is, bizonyos tisztázatlanság kíséri. Annak a megállapítása, hogy hol van a zavar, mi ennek az előidézője, esetleg külön bírálatra vagy megítélésre szorul. De ezt megelőzőleg, tőle függetlenül megvan már a tisztázatlanság, amelyet a ráeszmélés csak megállapíthat és ennek okait megjelölheti. Ugyanezen az úton határozhatók meg a zavarok megszüntetésére alkalmas eszközök is. Ezeknek az alkalmazása a kiengesztelés, az expiatio abban a kettős értelemben, amelyben a zavarokat leírtuk. A folyamat a tisztulásban zárul le, amelyet a mindkét irányú zavar megszűnése jellemez. Az engesztelés eszerint tisztítás, mint folyamat tisztulás, mint végeredmény pedig békesség, kiengesztelődött, leülepedett, erkölcsileg értékes állapot. 1 Ennek a helyét és közvetítő szerepét kell elfoglalnia a fönnebb leírt érdemnek. Amint a sértés a széthúzás eszköze és megvalósítója, úgy az érdem az egyesülés és lelki közelség közvetítője. A sérelem tehát ebből a szempontból vagy tárgyi zavar, vagy ennek az előidézője. A jóvátételnél tehát a sérelemnek és az érdemnek az erkölcsi értékelés szempontjából legalább is egyenlőnek kellene lennie. 2 V. ö. Heiligekeit und Sünde... 182—198. old. 3 Isten kiengesztelése ebből a szempontból azonos a bűntől való megtisztulással, tehát annak az érzületnek a megtagadásával, amely az embert Isten ellenségévé tette. Amint Krisztus az egész emberiség nevében tagadta meg a bűnnel való közösséget és helyette ajánlotta föl az Isten előtti meghajlást, úgy Egyháza is megteheti ugyanezt. Krisztushoz való csatlakozásban, érzületével való egységben lép Isten elé vagy utasítja erre híveit, hogy elítélje az emberek bűnös eltérését Istentől és így kifejezze ama hő vágyát, hogy a bűnösök a megtérés kegyelmében részesüljenek. A sértésből (offensa activa) származó bűnszennyet (macula) piaculumnak mondjuk, mível eltörlésre, kiengesztelésre szorul. Ez az eltörlő cselekmény (expiatio activa) a bűnbocsánat, eredménye pedig (expiatio passiva) a megszentelő kegyelem birtoklása. Ebben az értelemben imádkozik az Egyház pl. Sarlós Boldog- asszonykor : nostris nos piaculis exuens, oblationem nostram tibi faciat acceptam. (Secreta.)
