Theologia - Hittudományi Folyóirat 11. (1944)

Papp Imre: Isten és erkölcsi lét Nicolai Hartmann erkölcsbölcseletében

ISTEN ÉS ERKÖLCSI LÉT HARTMANN ERKÖLCSBÖLCSELETÉBEN 235

viszonyát nem tudja ismeretében átfogni. Itt titokba törik látása. Ezt a léttitkot semmi más ismeretre vissza nem vezetheti és semmi más ismeretből ki nem magyarázhatja. Abszolútum és viszonylagos lét kettőssége és e kettősségnek átfoghatatlan távlatokba való tágulása a létből mint olyanból szakad az ismeret elé. Ezért ezt a legmélyedésesebb létforrásokból fölsejlő létviszonyt semmiféle másodlagos, levezetett viszony nem magyarázhatja. De illusztrálhatja és ebben az illusztrálásba mélyen beléje világíthat titokzatos értelmébe. A titokzatosság nem jog arra, hogy az értelem abbahagyja a végső értelmet kereső nekikezdéseit. A nagy titoknak megsejtése és megközelítése nagyobb értékű, mint sok-sok világos értés a létfelületeken csúszkáló ismeretekben.

Teremtő és teremtményi lét.

A különböző létezők eszmei magavalóságukban, lényegi mivoltukban a létezés különböző töredéki felmutatkozásának lehetőségét fejezik ki. Létezésük pedig különböző, részlegesebb és teljesebb, megközelítése annak, ami maga a Létezés: ami a Színiét. A létezők töredékességében, szétszórtságában átfejeződik valami egységes benső értelem, ami legvégső magyarázója mivoltuknak és e mivoltukban gyökerező egységüknek, valamint különbözőségüknek. S ez a benső értelem abban mutatja meg a létezők leglényegét, hogy azok valamiféle kifejezései, kimondásai, utánzatai, képei, másolatai valaminek, ami kimeríthetetlen sok módon kifejezhető, kimondható, utánozható, ábrázolható, másolható. Ez a létezők legbenső mivolta és legvégső értelme. Az, hogy bennük kimeríthetetlen változatú felaprózottságban visszfényük valami, ami önmagában fel- aprózhatatlan.

Az abszolút Létforrás teremthet önmagából kifelé anélkül, hogy ezáltal valamit veszítene, vagy hogy ezáltal valamit nyerne. A végtelen nagysághoz hozzátartozik, hogy kimeríthetetlen változatosságban utánozható legyen. Az abszolút Létforrás úgy adja a létet, hogy ebben az adásban nem fogyatkozik létteljessége. Önmagából nem szakíthat ki semmit, mert ezáltal megtörnék egyszerűsége, szétoldódnék létével azonos lényege és megszűnnék lenni az, ami: vagyis abszolút Létforrás. A létesülésben a viszonylagos létező részesül az abszolút Létforrásból kiinduló létben, de ez olyan részesedés, ami nem emelhet ki részt az Abszolútumból és nem is azonosulhat annak lényegévé : participatio deficiens.

A lét-adásban, a teremtésben a Teremtő úgy részesít létben, hogy önmagából nem veszít semmit és a teremtményi létben nem kap vissza semmit. A teremthetőség mint lét-lehetőség a Teremtőően van, de nem az ő lehetősége és ennek a lehetőségnek ténylegesülése benne megy végbe, de nem őt ténylegesíti. A teremtés a Teremtőből indul ki, s nem befelé tökéletesít, hanem kifelé létesít. A teremthetőség a viszonylagos lét