Theologia - Hittudományi Folyóirat 11. (1944)
Papp Imre: Isten és erkölcsi lét Nicolai Hartmann erkölcsbölcseletében
234 PAPP IMRE lútumba magasodó gondolatútra, újabb hatalmas kérdéssor szakad eléje : Ha van abszolút Lét, hogyan lehetséges viszonylagos lét? Ha az Abszolútum maga a végtelen, egy és oszthatatlan Létezés, hogyan létezhetik valami az Abszolútum mellett? Hogyan létezhetik valami a végtelen Léten kívül? Hogyan birtokolhatja valami a létezést anélkül, hogy megosztaná az abszolút Létezést? Hogyan részesülhet valami a létezésben anélkül, hogy részesévé válnék az abszolút Létezéslel azonos abszolút Lényegnek? Úgy látszik, ha van abszolút Lét, kívüle más lény sem nem létezhetik, sem el nem gondolható. Úgy látszik, hogy az abszolút Lét más létezőnek még a lehetőségét, még az elgondolhatóságát is kizárja. Az abszolút Léttel csak az abszolút Nem-lét, csak az abszolút Semmi, csak az abszolút Lehetetlenség állhat szemben. Nincs átmenet abszolút Lét és abszolút Nem-lét között. Az Abszolútum nem hagyhat még lehetőséget, még elgondolhatóságot sem más létező számára. Ha van abszolút Létező, nincs viszonylagos létező. Viszonylagos létező azonban van. Hisz abból kiindulva jutott el az értelem az abszolút Létező felismerésére. Megoldhatatlan probléma-örvénybe törik az abszolút Létből a viszonylagos létbe visszainduló értelem látása. Itt súlyosodik legnehezebbé az egész lét-probléma. A gondolat végső értelmet és magyarázatot kereső vándorlásának nagy útvonalai, útvesztői ide torkollanak és itt szétvesző úttalanságba homálylanak. Ez az úttalanság azonban nem ellentmondás. Csak titok: átláthatatlan, átérthetetlen mélység. Ebből a mélységből nem vezet ki az abszolút Létnek a viszonylagos léttel, avagy a viszonylagos létnek az abszolút Léttel szemben történő tagadása. Ezek a meggondolások u. i. nem titokba, hanem ellentmondásokba torkollanak. A titok viszont összemérhetetlen előnyben van az ellentmondással szemben. A viszonylagos lét teljes mivoltában és létezésében az Abszolútumra utal. Kivezet önmagából. Önmagában nem érthető. Csak az Abszolútum indokolja önmagát. Az Abszolútum tagadásának szükségszerűen abszolutizálnia kell a viszonylagos létet. Ámde ellentmondás az, hogy a viszonylagos és viszonylagosnak ismert lét abszolút legyen. Viszont a viszonylagos létet sem lehet tagadni az Abszolútummal szemben. A viszonylagos lét ismeretünknek legközvetlenebb tárgya és az ismeret rajta keresztül jut el az Abszolútum meglátására is. Még pedig mint valóságos létezőn át. Ha Semmivé jelentjük ki a viszonylagos létet, tagadnunk kell legközvetlenebb ismeret-evidenciánkat és végül összeomlik az Abszolútumba vezető gondolatsorunk is : a Semmi u. i. nem tételezi az Abszolútumot. Az ellentmondást nem tudja levetkőzni az a kísérletesem, amelyik csalóka látszattá halványítja a viszonylagos létet. A látszat u. i. már nem semmi, hanem viszonylagos lét. Nem tagadhatjuk a viszonylagos létet és nem tagadhatjuk az abszolút Létet. Van Abszolútum és Abszolútumon kívüli viszonylagos lét. Ezt világosan átlátja értelmünk. De a kettőnek egymáshoz való
