Theologia - Hittudományi Folyóirat 11. (1944)
Papp Imre: Isten és erkölcsi lét Nicolai Hartmann erkölcsbölcseletében
ISTEN ÉS ERKÖLCSI LÉT HARTMANN ERKÖLCSBÖLCSELETÉBEN 233 ségben tárul elő legplasztikusabban. Mivel nem tudnak létezéssé lényegülni, mivel nem tudják magukba azonosítani a teljes létezést, mindig bizonyos «lazaságban» állnak a létezéssel. Nem szilárdulnak teljes létté. Ingatagok és bizonytalanok maradnak a létezés síkján. Mintegy állandóan visszagravitálnak a nem-létbe: őshazájukba. Állandóan magukban hordanak egy bennszakadó nagy negatívumot : a benső gyökér- telenség és talajtalanság negatívumát.1 Bármennyire is megfelel nekik a létezés, bármennyire is ősfelmozdulásos törekvéssel igyekszik mindegyikük, hogy minél teljesebb létezésbe tágulhasson, mégis mindeme létezésbelendülés mélyén ott bénít a nagy benső inertia: a létezés és nemlétezés iránt való benső közömbösség. Ezt a benső közömbösséget kell szüntelen leküzdeniük, hogy létezésben maradhassanak. Mivel egyrészt nem tudnak teljes létté szilárdulni, másrészt pedig önmaguk szilárdsága a nem-lét tehetetlensége, a létezést csak a szüntelen levés (jieri) dinamikájában birtokolhatják.1 2 A létezők nem annyira «vannak», mint inkább «lesznek». Keletkeznek és elmúlnak. Létezésformájuk a «tovamúlónak ritmusa»,3 átsuhanás a léten : «antequam sínt non sunt, et cum sunt fugiunt, et cum fugerunt non erunt».4 Létbe mondják azt a töredékszót, amit a lehetőségiét időtlenségében magukban hordtak és utána visszahalkulnak ősnémaságukba. Ha keressük azt az erőt, ami a létezőket kiszólítja léttelenségükből, a megelőző és a létbebontakozást közvetlenül kiváltó létezők nem adnak végső magyarázatot, mert ezek a létezők a létesítő erőt szintén megelőző létezőktől kapták. Haladhatunk ezen a soron egész a végtelenségig, a kérdést csak továbbtoljuk, de meg nem oldjuk. Végtelenbe vetítve, a kérdés továbbra is áll és megoldatlanul áll. A létezők benső közömbössége, tátongó létezéshiányossága átkongja az egész mindenséget. Ezt a létezésközömbösséget egyedül olyan lény tudja megtörni, amely nem lehet közömbös a létezéssel szemben, amelynek lényege maga a létezés, vagyis az abszolút Létező. Abszolút és viszonylagos lét viszonyának problematikája. A sokféleségben szétszóródott, töredékes, véges, összetett létezőkből eljutottunk az egyetlen, teljes, végtelen, egyszerű Létezőhöz. Bárhonnan is merül bele ismeretlátásunk a létezők világába, az abszolút Létezőre nyit ki. A létezők az abszolút Létezőben találják meg létezésük végső alapját és eszmei elgondolhatóságuk végső értelmét. A végső elveket kutató értelem nagy megnyugvással mélyül bele az Abszolútum fölsejlő ismeretébe. De ahogy visszatekint az Abszo1 E. Przywara: Analogia entis. Metaphysik I. Princip. München, 1932. VIII. 1. 2 U. o. VII. 1. 3 U. o. 120. 1. 4 Augustinus: De libero arbitrio III. 7; 21. 1.
